Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Kelényi B. Ottó: A török Buda a keresztény Nyugat közvéleményében 34-101

A TÖRÖK BUDA A KERESZTÉNY NYÜGÄT KÖZVÉLEMÉNYÉBEN fjjfjf •nak tanulságaiból azt a következtetést vonja le, hogy Buda bevételének ügye fatális eset, mert a város úgyszólván elzárja ä kereszténység útját. Budavárát alapkőnek lehet mondani (wegescheid und schwerer Grundstein), amelyről a keresztény fegyverek leggyőzedelmesebb előretöréseik alkalmával is visszapattannak s amely megakadályozza a keresztények törekvését, hogy az ottoman birodalom szívébe hatoljanak. Az 1685. évi hadjáratra térve át megjegyzi, hogy Buda újabb ostromának és megvételének megvalósítása részben attól függ, hogy a római szentszék mit szól hozzá, hogy a háború vezetése céljára hajlandó-e újabb összegeket áldozni. Ezzel azután kénytelen elismerni, hogy a fölszabadító hadjárat ezentúl is a pápa anyagi áldozataitól függ. A pápaság és a hadjáratok kapcsolatát hasonló elfogultsággal tárgyalja a »Rom ist über diesem heiligen Krieg erfreut und betrübt«

214

) c. 1686ban megjelent nyomtatvány. Szerinte a pápa és a bíborosok az első Hadjárattal meg voltak elégedve, csak a szerzetesek szomorodtak el, mert birtokaiknak és jövedelmeiknek egy tizedéről le kellett mondaniok. Pedig már Bécs veszedelme idején várhatták halálukat és kolostoraik nyomorúságos pusztulását. Azt azonban elismeri, hogy Bécs ostrománál a szerzetesek sáncot ástak és segítettek a védekezésben, amire 150 év óta nem volt példa. A szerzetesek elkeseredése különösen a jezsuiták ellen irányult, akik ezeknek az önkéntes áldozatoknak kezdeményezői voltak. A jezsuiták azonban nem zavartatták magukat ; szerintük most valami nagyot kell kockáztatni, kemény vihart kiállani, amely ha véget ér, a remélt biztos kikötőbe viszi őket. Bár sok keresztény vér ömlött ki és egész országok pusztultak el, — folytatja elmélkedését-— de a kár idővel még jóvá tehető. Ha pedig ez mégsem következik be, a szerzeteseknek és a pápai szentszéknek van a legkevesebb veszteni valója. Ez az egyházellenes hangulat azonban csak szórványos jelenség, a névtelen szerzők aggodalmaik között elárulják, hogy még nekik is minden reménységük az Egyház áldozatkészségében van. Már tárgyilagosabb hangot üt meg a szerző akkor, amikör a további fejezetben elismeri, hogy az 1684. hadjárat eredménytelensége az »öreg Innocent atyának« méltán okozott álmatlan éjszakákat. Miután megtudta, hogy hiába volt a nagy vér- és pénzáldozat, előbb elszomorodott, majd haragra lobbant, arra gondolva, hogy a hatalmas összegeknek jobb elhelyezést találhatott volna és azokat a szegény hívők zsebében hagyhatta volna. A hadjárat és a budai ostrom sikertelenségére vonatkozólag Rómában a kardinálisok és mások is különböző véleményeket hangoztattak. Sokan azt tartották, hogy harmincezer emberrel nem lehet egy oly nagy és jól megerősített várost, mint Buda, ahol 20.000 janicsár és más lakosság tartózkodik, oly hamar bevenni. Előbb Érsekújvárt kellett volna megostromolni, ami sokkal könnyebb és eredményesebb lett volna. Gsak ezután kellett volna újabb hadjárattal és nagyobb hadsereggel Buda alá vonulni. így mind a két hadjárat meghozta volna a maga gyümölcsét és a császáriak még 1685-ben urak lettek volna Budán. Most az újabb hadjárat eredménye is bizonytalan, mert nem tudhatják, hogy a török tavasszal nem lesz-e még erősebb, mint a múlt esztendőben. Mások szerint a háborúban nem lehet az eseményeket előre látni és az események sorrendjét pontosan meghatározni, mert az ellenség védekezésé-