Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Gárdonyi Albert: Buda középkori helyrajza 59-86

BUDA KÖZÉPKORI HEGYRAJZA 61 azon oklevélben a városalapításról is szó esik, városalapítás előtt pedig nem lett volna értelme a templom s különösen plébániatemplom felépítésének. Azt mondja ugyanis az uralkodó, hogy a tatárpusztitás után az ország védelmére rendelt várak egyikét a pesti-hegyen építette fel (in monte Pestiensi castrum quoddam extrui fecimus), amely népes város alapjává lett (refertum multitudine copiosa). Ha már most a városalapítás a várépítéssel kapcsolatos, akkor a templomalapítás sem előzhette meg a várépítést, mert a puszta hegygerincen semmi célt sem szolgált volna a templom. A Gellért-legendára való hivatkozással sem lehet a templom régiségét vitatni, mert az a templom, amelyre a Gellért-legenda utal, a mai Döbrentei-tér környékén a tatárjárás előtt állott Kispest, más néven Kelenföld temploma volt, amit az is bizonyít, hogy ezt a templomot utóbb szent Gellértről nevezték el. Vitán felülinek kell tehát tekintenünk azt, hogy a budavári plébániatemplom alapítása összeesik a várépítéssel, illetőleg az azt követő új telepedéssel, ami IV. Béla uralkodása alatt a tatárjárás után történt. Az uralkodó ezen intézkedésével nem áll ellentétben IV. Béla királynak 1244. november 24-én kiadott kiváltságlevele, mely többek között azon jogosítvánnyal is felruházta a polgárságot, hogy plébánosukat szabadon választhatják (habeant liberam eleccionem plebani, cum eorum ecclesia vacaverit), mert ez az oklevél a tatárok által 1241-ben elpusztított Pest számára volt kiadva s 1255-ben még nem jutott odáig a fejlődés, hogy a pesti kiváltságlevél rendelkezéseit a várhegyen keletkezett új telepedésre értelmezhették volna. Az apácák nem sokáig élvezték a budavári plébánia kegyuraságát, mert IV. Béla király 1269. október 3-iki oklevelében kijelentette, hogy csupán a domonkosok kérésére és Margit leánya iránti szeretettől indíttatva rendelte a budavári plébániát a margitszigeti apácák alá (ecclesia beaté virginis Marie in monte Budensi noviter fabricata, vocata plébánia apud vulgus, quam sanctimonialibus monasterii beaté Virginis in insula Danubii nostra potestate de facto anneximus) s most e rendelkezést visszavonva újból a veszprémi püspök joghatósága alá rendelte. Ez a rendelkezés sem maradt sokáig érvényben, mert IV. László király 1277. évi rendelkezésével a budavári plébánia feletti joghatóság megváltásaképen sójövedelmet biztosított a veszprémi egyháznak. A vonatkozó oklevél eredetije nem maradt fenn, megvan azonban a veszprémi káptalani levéltár elenchusában annak kivonata s minthogy a kivonat szerint az elenchus készítésekor az oklevél eredetije még rendelkezésre állott, arra kell következtetnünk, hogy a veszprémi püspök és az esztergomi érsek közötti XVIII. századi tizedper folyamán semmisült meg. Ennek következtében 1277 után ismét felújult a kapcsolat a budavári plébánia és a margitszigeti apácák között, amit IV. Honorius pápa 1285. szeptember 22-iki bullája is igazol. (Theiner: Vetera monumenta I. k. 453.1.), amely szerint az apácák eredetileg a budavári plébániai jövedelmek kétharmadát foglalták le kegyúri joguk címén s a lelkészkedő papságnak csupán egyharmadát hagyták meg. Ezt a gyakorlatot az esztergomi érsek úgy módosította, hogy csupán egyharmadot hagyott meg az apácáknál, kétharmadot a lelkészkedő papságnak rendelt; kikötötte azonban, hogy az