Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Gárdonyi Albert: Buda középkori helyrajza 59-86
62 GÁRDONYI ALBERT apácák kötelesek három éven belül jogcímük fenntartásához pápai megerősítést szerezni, ellenkező esetben minden jogigényük megszűnik a plébániai jövedelmekre. Ámbár a három esztendei határidő közben elmúlt, IV. Honorius pápa idézett bullájával mégis megadta a kívánt jóváhagyást s az apácák tovább is élvezték a plébániai jövedelmek harmadrészét. Igazolja ezt az 1317. évi pápai adójegyzék (Theiner : Vetera monumenta I. k. 453. 1.), ahol a budavári plébániánál (pro fructibus plebis de Buda) külön volt feltüntetve a plébániai jövedelmek azon harmada, mely a margitszigeti apácákat illette meg (de fructibus tertie partis quorundam reddituum dicte plebis spectantium ad moniales sancte Margarete de insula Budensi). A margitszigeti apácáknak járó harmadrész ügye rövidesen ismét napirendre került, mert XXII. János pápa 1332. április 10-iki bullájával (Anjoukori oktár II. k. 587. 1.) utasította a székesfehérvári prépostot, hogy a margitszigeti apácák és a budavári plébánia papsága közötti jogvitát a plébániai jövedelmeknek a nevezett apácákat illető kétharmada tárgyában (percepció duarum parcium oblacionum, que a Christi fidelibus proveniunt capelle regie vocate site in Castro Bude) intézze el. Ámbár a bulla szövege szerint a budavári királyi kápolnára vonatkozik, mégis a budavári plébániára kell értelmeznünk azt, mert királyi kápolnát csupán Erzsébet királyné alapított Budán 1349-ben (Monumenta eppatus Vesprimiensis II. k. 130.1.) s a királyi kápolna papsága sohasem volt kötelezve jövedelmeinek átadására. Ezzel szemben Erzsébet királyné 1346. július 24-iki oklevele nyilvánvalóvá teszi, hogy a budavári plébánossal szemben a margitszigeti apácák még mindig fenntartották részesedési jogukat. Ez oklevél szerint ugyanis az apácák panaszt emeltek, hogy a plébános a temető területén épített házaikat (in cymiterioeiusdem parochialis ecclesie beaté Virginis existentes) lerontatta s helyükön kőházat (pallacium) emeltetett s ezenfelül a plébániai jövedelmekből őket megillető részt sem adta ki. A vita egyességgel ért véget, amely szerint a plébános kötelezte magát, hogy évenként 20 márkát fog fizetni az apácáknak, aminek elmulasztása esetén a házjövedelem az apácákra fog szállni s a jövedelemrészesedés is fenn fog maradni. Az egyesség megkötésében részes Miklós budavári plébános, aki a szepesi káptalan 1342. november 4-iki oklevele szerint előkelő szepességi származású volt (magistro Nicolao filio comitis Andre de Villa Canis fratre et concanonico nostro ac plebano de Buda), I. L,ajos királynak 1352. január 10-én VI. Kelemen pápához intézett folyamodása szerint (Monumenta eppatus Vesprimiensis II. k. 143. 1.) szepesi préposttá lett s utódja Hermann megtagadta az apácákat illető részesedés kiadását. Az apácák panaszára VI. Kelemen pápa 1352. június 5-én kelt bullájával (Monumenta eppatus Vesprimiensis II. k. 35. 1.) a veszprémi püspököt bízta meg a jogvita elintézésével s miután Hermann szerint ez ügyben Lodomér esztergomi érsek már régebben úgy döntött, hogy a budavári plébánosok nem tartoznak az apácákat jövedelmeikben részesíteni (finaliter decrevit Albertum plebanum et successores predictos in dicta porcione oblacionum prefatis sororibus non teneri), most sem lehetett másképen ítélkezni. Az ítéletet Hermann plébános kérésére VI. Kelemen pápa 1352. július 31-én kelt bullájával (Monumenta eppatus Vesprimiensis II. k. 384. 1.) megerősítette s ezzel az apácák elvesztették a IV. Béla királytól nyert jogot. Véglegesen azonban csak I. Lajos