Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Nagy Lajos: Tabán a régészeti ásatások világában : előzetes jelentés az 1934-1935. évi ásatásokról 18-29
26 NAGY I,AJOS Ásatásaink folyamán elszórtan találtunk középkori emlékeket is. Egy román stílusú kis faragott kőemlék-töredéken kívül, mely csak egyházi épületből származhatik, előkerült egy levéldíszes kis padlótégla is, amelynek párját Garády Sándor által a »Szép Juhászné« mellett feltárt pálos templomból már ismertük. Feltűnő, hogy a keltakori putrikra emlékeztető gödrök ebből az időből is tömegesen kerültek elő. Rendeltetésük különböző volt, mert míg egyes köralakú vermekben szétválasztható hamurétegeket kaptunk, cseréptöredékekkel vegyesen, addig másokban teljesen hiányzott a hamu és csak cserepekkel voltak tele. Kzen gödröknek tömeges előfordulása mutatja, hogy Tabán ezen része a középkor folyamán erősen lakott volt (v. ö. VII. tábla 1.). Egyes hamuval telt gödrök mellett, melyeknek mélysége 0-50—2-50 m-ig ment, találtunk nyers agyagtalajban részben köralakú, részben négyszöges formában haladó cölöplyukakat melyek nyilvánvalóan a rév mellett sátort ütő lakosság hagyatékához tartoztak. A földbe vert fakarók kerek és négyszögű sátrak tartói voltak s amellett szólanak, hogy a budai oldal ezen rév melletti részénél még évszázadokig csak sátoros telep létezett, mely a »sokadalom,« vásártartás rendeltetésének jobban megfelelt, mint a kőből épített házak. Ezek a középkori gödrök ajándékoztak meg bennünket a hazai középkori kerámia eddig legteljesebb és legalaposabban datálható csoportjaival. Höllrigl József, a magyar árpád- és középkori agyagművesség legalaposabb ismerője 23 ) szerint, az újonnan talált tabáni anyag alapján a magyar kerámia több fejezete tisztázódott. Az Árpádkor elszórt korai cserepei mellett zárt leletekben, vagyis egy-egy felásott gödör anyagának darabjai mellett előkerült érmek, üvegek s más tárgyak pontos időhatárt nyújtottak. Legnagyobb meglepetést a térképünkön a 71. számú verem szolgáltatta. Tégla alakú formában (3x2 m) három és fél méter mélységig terjedt. A benne talált érmek a verem anyagának korát a XV. századra datálják (XIV. tábla 1. szám). A verem színültig tele volt cserepekkel, melyek a verembe való helyezésük idején ép edények voltak s csak később, a rájuk nehezedő földtömeg nyomása, új építkezések alkalmával roppantak össze. Ez is mutatja, hogy a középkori vermeknél, a rendeltetésük megállapításánál óvatosan kell eljárnunk. Agyagműves raktár nem lehetett, mert az edények legtöbbjénél megállapítható volt, már régen használták azokat, korom és égésnyom mutatkozott rajtuk. Helyesen ítéljük meg ezt a zárt leletet, ha egy lacikonyha berendezési anyagának, vagy felszerelésének tekintjük. A verem anyagát apró darabokban találtuk meg s egyik-másik nagyobb edényt néha 100 darabból kellett összeragasztanunk, ami meglehetős fárasztó és türelmi munka volt. Képünkön a verem anyagának kb. % része látható. Változatos az anyag s még változatosabb a forma. Az apró perselyek és talpas poharak anyaga jól iszapolt s fehérre égetett, folytatásai az árpádkori kerámiának. Több darabon a külső fenéken keresztbélyeget találtunk, melyek használata ugyancsak a korábbi századokra megy vissza, de ugyancsak jelentkezik a keresztbélyeg egyes
