Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Schoen Arnold: A Zsigmond-téri Szentháromság-szobor 198-210

200 SCHOEN ARNOLD felett való Isten iránti hálából anyagi hozzájárulásával tegye lehetővé a Szentháromság oszlopnak Buda várában való létesítését. Ha nem is lettek e fölhívásnak rövidesen érezhető eredményei, azonban a híre elhatott Bécsig, ahonnan újabb pénzforrások reménye csillámlott föl a jezsuiták közbenjárására. A polgárság egységes megmozdulását a magisztrátus sem. nézhette tovább ölbetett kézzel és 1697 február közepétől kezdve különböző munkaerők igénybevételével a nyár beálltáig állandóan takaríttatta a Szentháromság-oszlop számára szánt teret és szállíttatta el onnan még a várostrom idejéből ott heverő kőtörmeléket. Áprilisban pedig a jezsuiták ösztönzésére maga Bősinger Ferenc Ignác budai polgármester megfordult Bécsben Kollonics Iyipót kardinálisnál, kérve annak a támogatását a fogadalmi oszlop létrehozásához. Kollonics, aki állandóan támogatta a budai jezsuitákat pénzzel, élelemmel, egyházi ruhákkal, kegyszerekkel, relikviákkal, szentsír építésével, sőt egy Mária-szobor ajándékozásával is, élénk összeköttetésben lévén a jezsuiták budai superiojávai, Iyintschinger Alajos páterrel és ennek révén már ismervén a fogadalmi oszlop vajúdását, bőkezűen ezer tallér adományt ígért Bősingernek a szobor céljaira. Amikor aztán a városi magisztrátus levélben köszönve kérte a kardinálistól az ígért adományt, Kollonics 1697. május 18-án kelt levelében a pénzösszegnek megküldését »aus billichen Ursachen« méltányos okokból elhalasztotta, jelentvén,, hogy a budai jezsuita superior már mestert (bizonyosan szobrászt) is ajánlott neki, akit ő alkalmas időben felhasználhat majd. Telten telt az idő, de Kollonics adománya csak nem érkezett. Ezért a budai magisztrátus 1698. áprilisában — fogadalma értelmében kitiltván a horvátok lakta városrészből a kálvinistákat — újra levélben tapogatózva fordult Kollonicshoz a kilátásba helyezett ezer tallér végett, mert a budai polgárság; a szüntelen hadakozás és az ebből reá háramló elviselhetetlen adózás miatt képtelen a fogadalmi oszlop költségeinek előteremtésére. Kollonics május 3-án igen rövid levéllel válaszolt, amelyben lelkére köti a magisztrátus tagjainak, —

»wollen aber vor iezt nur die portionén halber sich besorgen, und vor die Säulen mich sorgen lassen« — hogy ők csak gondoskodjanak egyelőre az adók behajtásáról, mert az oszlopról majd ő maga fog gondoskodni. Kollonics már ezúttal pénzadomány helyett szoborművet helyezett kilátásba. A fogadalmi oszlop ügye további pénztelenség miatt ismét zátonyra, futva szinte elcsendesedett, amikor 1699 nyarán a pestisjárvány újra felütvén fejét a budai várban, a kamarai adminisztráció sorok között dorgáló-rosszaló átirattal fordult szeptember 9-én a városi magisztrátushoz, hogy az mielőbb teljesítse a fogadalmát, mert az Isten most a tanács közönye miatt bünteti újra az egész várost járvánnyal; átiratában elrendelte a fogadalmi oszlopnak szánt tér rendbehozását és példaadás kedvéért a kamara adminisztrátora és tanácsosai is szekereiket átengedik e térrendezőmunkaelvégzésére; továbbá elrendelte, hogy kivétel nélkül, mindenki tehetsége szerint adakozzék a fogadalmi oszlop céljaira s a magisztrátus foglalja pontos jegyzékbe az adakozók nevét és adományát, belevezetve a büntetéspénzekből eredő összegeket is. A tér rendbehozatala néhány héten belül megtörtént. És megindult az adakozás is, amelyhez jó példát