Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Mihalik Sándor: A magyarországi református egyházak pesti ötvösművei 174-197

184 MIHAUK SÁNDOR Pestre visszatérve, a kicsiny világú pesti ötvöscéh dolgát távol állítja, magától, olyként, hogy ebbe csak munkájával kapcsolódott be, de érzésével nem. Ettől kezdve kivétel nélkül egyedül és magányosan dolgozott a magyar ötvösművészet felemelésének pompás és gigantikus célja érdekében. Eleinte a bécsi ötvösség nagyszabású emlékei kápráztatják el,

16

) de csakhamar felismeri azt a tényt, hogy a bécsi ötvösök is csak másodkezet jelentenek a korstílus közvetítésénél s így a francia és olasz művészet termékeit és emlékeit tanulmányozza, ami által csakhamar sikerült magasabb eszmék közé eredménnyel felemelkednie. E kori mély és szédítő perspektívájú kísérletei közben megnyílt a magyar szellemiség múltja felé is. A nagyobb nemzeti közösség irányába való állandó és immár évek óta szüntelen sóvárgásával ilykép tagja lesz a XIX. század első felében megindult magyar szellemi reneszánsznak. Aktív részesévé válik annak az európai műveltségű és fanatikus szellemű csodálatos reformnemzedéknek, mely a magyar megújhodást készítette elő. Művészi erejének teljében és szellemi felkészültségének ragyogó korában, 1824-ben egy keresztelőtálat és kannát készít az akkori Pestferencvárosinak nevezett református egyház számára. E művei még manapság is megvannak a Pest-Kálvin-téri református templomban s mindennél jobban igazolják, hogy Szentpétery az akkori magyar ötvösművészet leghatalmasabb és legteljesebb értéke. Szentpétery remekei szárnyra kaptákhírét. A még mindig nélkülözések között élő művészt különösebben becsülték, mert érezni kezdték, hogy ő abban a korban, midőn minden szellemi törekvés és minden lelki megnyilvánulás a politikai és irodalmi térre sűrűsödött, hivatottan és sorsszerűén azon kevesek egyike, kik e célokat a művészettel iparkodnak elérni. A Kálvin-téri református egyház keresztelőkészletének készítése után négy évvel Kazinczy Ferenc meglátogatta Szentpéteryt s ezen 1828 április 16-án történt szép eredményű napjáról ekként emlékezik: » . . . . akkor láthatám a Nemzet nagy díszét, Szentpétery József Ötvöst . . .« »Áldott napom, mellynek emlékezete soha nem fog elhagyni!«

17 A szilvásvaradi református templom kelyhén és a Pest-Kálvin-téri református egyház keresztelőedényein kívül Szentpétery még az abádszalóki egyháznak 1832-ben egy kenyérosztó tányért, 1842-ben a hajdúböszörményi, 1845-ben a szentmártonkátai és 1848-ban a kecskeméti református egyház számára pedig kelyheket készített. A három első mű trébelt díszítéseinél az Úrvacsorát szimbolizáló szőlőfürtös és buzakalászos ékítmények játszanak fő szerepet, a kecskeméti református egyház kelyhén pedig Lionardo da Vinci milanói freskókompoziciója nyomán készült Utolsó Vacsora trébelt jelenete díszlik. A hajdúböszörményi református egyház úrvacsora edényének megoldásánál Szentpétery típusban is eltért a pesti mesterek református kehelymegoldásaitól. Műve a XVIII. századi debreceni ötvösök által a harangvirágserlegekből kialakított református magyar önálló kehelytípus akkori modern átfogalmazású darabja. A régi időkbe és a nemzeti helyi hagyományba gyökerező művének érdekes témája tehát nem sablonos, hanem tradicionális. E munkája a pesti származású református ötvösműveknek a legkeletebbre került darabja. Az egykori debreceni ötvösök hagyomá-