Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Mihalik Sándor: A magyarországi református egyházak pesti ötvösművei 174-197
180 MIHAI^IK SÁNDOR emléke. Díszítése jóformán csak trébelt, poncolt és vésett levelekből áll. Hengeres kupája az úrvacsora osztáshoz szolgáló bor tartására megfelelő módon hosszan felnyúlik. Budai eredetét hitelesítő bélyegein kívül vésett felirata is tanúsítja. A budai eredetű kelyhek rövid sorát a komárommegyei Gyermely egyházban levő kehely zárja le. Az 1791-ben készült kehelyidomú mű a századvégi jozefinizmus puritánságának jellemző példája. Díszítés nélküli, egyszerű szent edény, a szokottnál jóval szélesebb talppal. Valószínű, hogy Puchmayer János Mihály hátramaradt műhelyének a terméke. Az átvizsgált szent edények sorában budai eredetű ötvösmúnek csak e három darabot ismertük fel. Iyátható tehát, hogy a református egyházainknak szentedényekkel való ellátásánál a budai ötvösség szerepe a pesti ötvöscéh mellett elenyésző. A magyarországi református egyházak tehát jóformán csak a pesti ötvösök által készíttették szentedényeiket s ilykép ha a pestbudai eredetű ötvösművekkel rendelkező református templomainkat a térképen feljelöljük, az így nyert topográfiai vetület tulaj donképen a pesti ötvöscéh működési körzetét és a magyar művészetben való hatóerejét mutatja. A magyarországi református templomok pesti eredetű szentedényeinek időrendi sorát az ócsai református egyház 1769-ben készített úrvacsora serlege nyitja meg. Az aranyozott ezüstből készített mű — épen úgy, mint a csonkamagyarországi református egyházaknak a hajdúböszörményi (1842) és a tiszaderzsi (1844) templomok úrvacsora edényeinek kivételével készített összes más pesti származású emléke — a katolikusoknál használt misekehely formát követi. Miként azt az ócsai, főleg azonban az 1797. évben készített fülöpszállási edényeken láthatjuk, a katolikus egyházak kelyheitől lényegében csak abban különbözik, hogy az úrvacsoraosztásnál szolgáltatott bor nagyobb mennyiségben való praktikusabb befogadása végett a kupája jóval magasabb. Épen emiatt a református kelyhek nem is bírnak a megszokott kecses arányokkal, hanem — miként azt a gombai egyház 1795 -bői származó kelyhe is igazolja — széles és nagy kupájúak, »nagyfej űek« és kissé esetlenek. Dallinger Pálnak az ócsai református egyház részére 1769-ben készített kelyhe a csonkamagyarországi református szentedények sorából az egyetlen, mely művészetében, felépítésében, díszítésében és kivitelében rokon katolikus templomainknak azon kelyheivel, mely a pesti céhet alapító ötvösök, avagy a közvetlen őket követő mestertársak kezéből került ki. A katolikus egyházak pesti eredetű kelyheinek e díszes sora Fauser Józsefnek a Budavízivárosi Szent Anna plébániatemplom 1759—1760-ban, Schätzl Józsefnek 1760 körül a gyöngyösi és a szegedi ferences kolostorok, H. I. S. monogramos mesternek a budai Szent Anna templom, Trauzel de Panta Ferenc-nek 1761-ben a gyöngyösi ferencesek, valamint Reichenpfalter Simon-nák 1765-ben a Pest-belvárosi plébániatemplom részére készített és mai napig is még híven meglévő műveiből áll. Noha ezen kelyhek túlnyomólag a német és az ausztriai szellemiség és művészet jegyében készültek, öntött plasztikai díszeikkel és reliefes trébelt ékítményeikkel a pesti ötvösségen kívül a hazai művészetnek is nagyértékű sorozatát teszik. Dallinger Pál ócsai műve is ezen kehelykészítési művészet kisugárzásának fényében
