Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Belitzky János: Száz év a pesti határ életéből : 1663 tájától 1756 tájáig 111-156

SZÁZ ÉV A PESTI HATÁR ÉXETÉBŐI, (1663—1756) Í39 azután meglékelték a jeget, hogy ihasson a jószág.

242

) Mészáros Mihály »négy esztendeig csikóskodván Némedin, egyszer amidőn a Dunán nem itathatott a jég miatt, a Rákosra hajtotta itatni a ménest, arra a tájra ahol a keresztúri határok vannak.«

243

) A Rákoson itatókat soha senki sem háborgatta és »úgy jártak, mint szentlőrinei valóságos határban.«

244

) Pedig hát »mikor tilalmas vala a Rákos, csak'pesti lakosoknak volt szabad ia rákosi hídnál göbölyöket itatni.«

245

) Úgylátszik egyszer a némediek marháit is innen, a kőbánya mellől, hajtották be.

246

) A, környékbeli puszták ménesei, gulyái, nyájai Rákosra járása az állatállomány számával is összefüggésben állott. »Kuruc tidő előtt« több volt a marha és szabadon lejárt a Rákos vizére, »kuruc üdő után pedig még a marha el nem szaporodott, a gubacsi és szentlőrinci székeken ivott.«

247 tatár Péternek pedig, aki »a kuruc világ után némedi csikós lévén, (mivel) elég víz volt a szentlőrinci pusztán, nem volt szüksége bemenni, itatni a Rákosra.«

248

) Annak, amiért a pestiek a Rákos mentét Szent Mihály nap tájáig tilalmazták a barmok elől, ugyanaz volt az oka, mint a török idejében : a kaszálók és rétek védelme. A betelepült és visszamaradt pesti lakosság ugyanazokat a réteket vette birtokába, amelyeket annak idején a török is használt. így kaszálták a Rákos mentét a Sashalomig, amelynek a tetején a XVIII. század első felében egy háromszögletű határkő állott.

249

) Az üllői országút mentében már a töröknek is voltak tilalmazott rétjei. Ezekét és a közeli legelőket 1686. után a pestiek is tilalmazták, különösen pedig a Rákóczi-féle szabadságharc lecsendesülése után. A legtöbb ellenkezésük az üllői országúton Szolnokról sót szállító szekeresekkel volt a városi csőszöknek. Szekeres Jánosék »egy alkalmatossággal, amidőn császár sóját hozott volna .. .több kókai lakosokkal, azon határon alul lévő laposon megeresztettek. A pesti csősz vagyis iberajter, el akarván ökreiket hajtani, úgymint pesti földről.« Megszólalt azonban Szekeres János: »nem engedjük — úgymond — elhajtani ökreinket, mivel ez nem pesti, hanem szentlőrinci föld. Arra szóra elment tőlük az iberajter és itt Pesten semmi háborgatások nem lett érette.«

250

) Arról, hogy a derék iberajter igaza ellenére is nem tartotta-e tanácsosabbnak az egyszerű visszavonulást az ellenkező szekeresek nagyobb számának láttára, nem szól a vallomás. Horváth István »kuruc háború után hatodik vagy hetedik esztendő múlva malomba jővén Alsónémediről, Nádastetőn fölül való dombon látván, hogy a sós szekerek megeresztettek, setétes lévén már az üdő, hogy lovai jobban megmaradjanak a többi lovakkal, ő is kieresztette a lovait. Azonban odaérkezvén a Pesthi Bálint névő csősz, az ő egyik lovát is elakarta hozni, — de semmit sem nevezett, hogy pesti vagy gubacsi határ legyen, — de kérésére megengedett, csak a késit és acélját vitte el, melyet másnap kiváltott. Kiváltásra való pénzt pedig kért Pesten Jáklin névő mészárostul, akinek midőn megbeszélte volna a pesti csősszel történt dolgát, felelt reá Jáklin mészáros : Miért adtál a beste lélek kúra fiának valamit, mikor együtt bírjátok tik (t. i. némediek) is velük azon földet.«

251

) A pestiek ellenkezésének mégis csak meglett a maga hatása, mert a fuvarosok, »amidőn Szolnokbúl hoztak sót mindenkoron azon (üllőí-út melletti) Kerek-dombon alól, úgymint szentlőrinci határon bocsájtottak ki. Fölül nem mertek