Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Belitzky János: Száz év a pesti határ életéből : 1663 tájától 1756 tájáig 111-156

SZÁZ ÉV A PESTI HATÁR ÉI/ETÉBÓX (1663—1756) 129 István 1720-ban úgy tudta, »hogy azon halmon lévő három hányott határok közül egyike igaz régi pesti határ légyen és a török idejében is ott voltak... és akkor is volt kő betéve, de gömbölyű tetejű kő és török bötük voltak rajta.« A kihallgató szolgabírák úgylátszik csodálkoztak Kovács István török írás ismeretén, mert hozzáfűzte vallomásához, hogy »a törökök mondották az midőn ott kaszált a fatens, hogy török bötük vágynak rajta.«

147

) A Sashalom tetején 1720-ban egy háromszögletű kő volt beásva.

148

) Ez tehát semmi esetre sem volt azonos az előbb említett, gömbölyű tetejű, török korabeli kővel, amelyik talán inkább fejfa, mint határkő lehetett. Egyes tanuk vallomása szerint a háromszögletű követ »Sőtér Ferenc uram idejében ásatták be a pestiek, amidőn (1695-ben) a határt járta volna Sőtér Ferenc akkori vice ispán úr.«

149

) Egy másik tanú ugyancsak 1720ban, »emlékezik reá, midün a keresztúri halomba bé ásták a követ, amely most rajta van, s úgy hallotta keresztúriaktól, hogy az ő uruk Svaidler ásatta volna bé.«

150

) A halmon eredetileg »három hányások voltak és egyikét mondották pesti, másikát keresztúri, harmadikát cinkotai határoknak.«

151

) »Török idejében az harmadik határ, aki Sőtér Ferenc úr idejében megújítatott, csak kicsiny rét (tilalmazó) forma hányás volt és ketteje akkor is olyan volt mint most.«

152

) Vagyis Keresztúr és Cinkota határát határhányásként, Pestét réttilalmazó jelként fogta fel a tanú. »Sőtér Ferenc uram határjárásakor« azonban »csak a Keresztúr felől való határt újították meg, ahol ott azelőtt is határhányás volt.«

153

) 1723-ban Orbán János úgy tudta, »hogy az mely hányásokra a Kőbánya felől, a Rákos mellett, Vattay és Beniczky uraimék esküdtettek tanukat, hogy azon határhányások csupán réttilalmazó jelek lettek volna.«

154

) A tény azonban az volt, hogy a döntőfontosságú határkő ott állott a halom tetején akkor is, »midőn báró Szeleczky uram járta volna a határokat« és különböztette a pesti, a cinkotai és keresztúri határdombokat.

155

) A Rákos két partjának rétjeiért tehát nemcsak a szentlőrinci, hanem a cinkotai földesurak is vitáztak a pestiekkel. Az előbbiek azért, »mert a pesti török szentlőrinci rétbül is eltilalmazott egy darabot a Rákos mellett, mely nem volt tartozandó pesti határhoz, hanem a szentlőrincihez.«

158

) Ugyanígy tudták a cinkotaiak is a maguk igazát. »Török idejében Cinkotán laktában — vallja Pap János, aki prédikátor fia lévén — hallotta, hogy a cinkotai határ által mégyen a Rákos vizin, de Cinkotán való részin, hogy valami határok volnának soha nem hallotta. Tudja azt is bizonyosan, hogy a Rákosnak Cinkota felől való részit a cinkotaiak használták és hogy a Rákoson lévő hidat, a víznek mind a két részéről, a cinkotaiak tartották pallóval, a folyóját két felől pedig haraszttal és szalmával, kit maga is hordott. Hasonlóképen ők viseltek reá gondot. Máskép, ha megkopott, mindjárt Budárul kiizentek reájuk.«

157

) De mások is hallották atyjuktól és más öreg emberektől, hogy a Rákoson »a mostani (1720) malomnál lévő híd, cinkotai hídnak hivatott és neveztetett.«

158

) Az érvek azonban gyengék lehettek, mert a Rákos két partja mégis csak Pesthez került. A tanuk egybehangzó vallomása alapján ugyanis kitűnt, hogy a pesti török mindenkor egész a Farkas- azaz Sashalomig birta a Rákos két partját, ahol réttilalmazó jeleket állított. Ezeket a réttilalmazó jeleket követték az 1701. júniusában 9 Tanulmányok Budapest múltjából IV.