Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Belitzky János: Száz év a pesti határ életéből : 1663 tájától 1756 tájáig 111-156
114 BEIJTZKY JÁNOS füves pusztaság már teljesen meghódította a pestkörnyéki falvak egykor aranykalászt termő földjeit. Csak a távolabbi falvak, Némedi, Cinkota és a többiek határában maradt meg a földművelés. Bnnek is részben az a magyarázata, hogy a budai és pesti töröknek szüksége volt gabonára. Különben az elnéptelenedés, a földművelésnek óriási méretű visszaesése és a néhány megmaradt községben összefutó népesség kifejlett pásztorgazdálkodása jellemzik a török hódoltsági terület életének külső rajzát. 8 ) * * * A Cinkotától a csepeli Dunaágig terjedő hatalmas területen földműveléssel egyedül csak a cinkotai részeken találkozunk és hasonló volt a helyzet északfelé is a Rákos mentében. A török kezébe sehogy sem illett az eke szarva. »A töröknek nem köllött a szántás« 9 ) és ha mégis rászánta magát, hogy elvessen valamit, akkor sem gabona, hanem dinnye volt az. Féltette is ezt az élvezetes kincsét a török és »mikoron Pesten lakott, valahol dinnyéje volt nékie, sok (tilalmazó) hányásokat tett«, 10 ) nehogy emberek és marhák kárt tegyenek benne. Földműveléssel — lakóhelyeik közelében — csak a visszamaradt keresztény lakosság foglalkozott. Közülük vidékünkön csak a cinkotaiak jutottak abba az előnyös helyzetbe, hogy a Rákos vize mentén egészen a török rétekig szánthattak. A pesti török seregnek ugyanis lovai ellátására nagymennyiségű szénáról kellett gondoskodnia és így történt, hogy az összes szénatermő területeket a maga számára foglalta le. így jutottak az elpusztult pestkörnyéki falvak, Szent László, 11 ) Új-Bécs, 12 ) Szentfalva 13 ) és Kövesér 14 ) rétjei a pesti törökök kezébe. A török rétek a Rákos mellett a patak mindkét partján jómessze felnyúltak egészen a cinkotai búzákig, a Sashalomig és a keresztúri rétekig. Vagyis a tanuk egybehangzó vallomásai szerint a Rákosnak mind a két felét mindenkor a pesti török kaszálta és bírta. 15 ) Ugyanis birtokába vette, használtatta és tilalmazta a török az üllei és gyömrei utak mellett, a Kakás- és a Békás-tó, a Iyátó-hegy és a Ceglédi-halom környékén elterülő réteket, 16 ) sőt a Duna partján lévő gubacsi rétet is. 17 ) Természetes, hogy »a pesti török nem nézte a határok különbségét, hanem a Rákos két felén annyi rétet használtatott, amennyit szükségére nézve elégségesnek ítélt lenni.« 18 ) Bnnek a réthasználatnak hosszas gyakorlásával sikerült azután a törököknek a birtokjogi helyzetet a legteljesebb mértékben összezavarniuk, úgy, hogy az eredeti állapotok végleges tisztázására évtizedes perek sem tudtak kétségen felülálló megoldást találni. 19 ) A törökök nem törődtek a községhatárokkal, ha azok az egyes, éppen érdekelt, török földesurak számára nem jelentettek jövedelmi eltolódást. Fontos volt azonban a pest-budai helyőrség számára a rétek biztosítása és ezért »a török minden esztendőben kijött zászlókkal és keresztúri határtól fogvást az egész Rákos mellékin«, egészen addig, »ahol a Dunába szakad az Rákos, tilalmazó jeleket csinált az réteken.« 20 ) Ugyanis az »üllei és gyömrei út között lévő Czeglédi-halmot mindenkor a pesti török rét tilalmazó határának megújította.« 21 ) A gyömrői út mellett azonban nemcsak a pesti török »hanem minden esztendőben a szentlőrinci ispánya (ispaha = szpáhi) török úr is újította a fő tilalmazó határokat.« 22 )
