Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Belitzky János: Száz év a pesti határ életéből : 1663 tájától 1756 tájáig 111-156
SZÁZ ÉV A PESTI HATÁR ÉI,ETÉBÓT, (1663—1756) H3 városi szindikus és Deák János tanácsnok és még sokan mások kapákkal és lapátokkal felszerelve vettek részt. A határt ekkor is csak Káposztásmegyer, Palota és Cinkota felé járták meg. Ezeknek a községeknek, illetve területeknek az érdekeit teljhatalommal az 1695. évi határjárásban is részt vett Szunyogh Imre képviselte. Jelen voltak még Horváth András szolgabíró és egy Tarnóczi nevű megyei esküdt is. 3 ) Erre az újabb határjárásra valószínűleg azért volt elsősorban szükség, mert a lakosság körében el lehetett terjedve annak a híre, hogy a török világban Palota és Káposztásmegyer határa sokkal délebbre, mintegy a Rákos torkolatával egyvonalban húzódott volna. Ennek a vélekedésnek még a XVIII. század közepén is élt az emléke 4 ). Ez a határjárás tehát szintén nem tisztázta a déli és keleti határ ügyét, amelynek tárgyában a nagy per folyt. A nagy per tárgya, — amint már magából az egyességből is sejthetjük, — az volt, hogy Grassalkovics Antal a mai pesti határ nagyrészére, — többek között egész Kőbányára, — mint a gubacsi és szentlőrinci puszták szerves részére tartott igényt. Pest városa viszont úgy vélte, hogy a vitás földek nem a gubacsi és nem a szentlőrinci pusztákhoz, hanem mindig Pest városához tartoztak. Bonyolulttá tette a helyzetet, hogy a szembenálló felek mindegyike különböző hiteles vagy hiteleseknek látszó bizonyítékok és a tanuk egész sorát vonultatta fel saját igazának védelmére. A kérdés tulajdonképpeni gyökere még a török világ és az azt követő évek zavaros birtokviszonyaira és életformáira vezethető vissza és ezért ezekre kell előzőleg rámutatnunk. Buda és Pest határának XVII. és XVIII. századi életét a magyar történeti irodalom művelői részletesen még nem igen tárgyalták. Salamon Ferenc volt az első és az utolsó, aki eddig ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozott. 5 ) Azóta ezen a téren vajmi kevés történt. Ennek az lehet az oka, hogy a rendelkezésünkre álló adatok a legkülönbözőbb helyeken vannak szétszórva és hogy eddig még senkinek sem állott módjában azok összegyűjtése és esetleges kiadása. Ezért ez a kis tanulmány sem akarja abban a hiú reményben ringatni az olvasót, hogy a maga teljes egészében varázsolja szemei elé a XVII. század utolsó és a XVIII. század első évtizedeinek életét a pest-budai részeken. Az, amit itt adunk, csak a főbb körvonalak vázlata és nem maga az egész élet, minden rejtelmével és érdekességével, mert hiszen csak régi magyar földesurak, török szpáhik, szegény pásztor, halász és szántóvető emberek, kővágó rácok és templomépítő kálvinisták, városi polgárok és bujdosó katonák hétköznapi életének kisebb-nagyobb bajairól beszélnek azok áz egykori tanúvallomások, amelyeket a pesti határperekkel kapcsolatban ódonveretű magyar nyelven tettek a régi »Pest elei népek«. Bertrandon de la Brocquiere, aki a XV. század elején vidékünkön utazott, üdítő látványnak írta le a pestkörnyéki földművelő falvak zöldelő határát, amelyek oázisként bontakoztak ki a tisza-dunaközi rónaság ménesektől, gulyáktól, járt, tikkasztó, homokbuckás, füves pusztáiból. 6 ) A hódító török felégette, elnéptelenítette ezeket a falvakat és a régi élet nyomait csak a pusztatemplomok romjai hirdették 7 ) és az egykori falvak határain gyér pásztornépesség legeltette nagyszámú baromcsordáit. A XVII. század végén, a törökvilág utolsó éveiben a homokbuckás, vadvizes, ö Tanulmányok Budapest múltjából IV".
