Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Kelényi B. Ottó: A Buda melletti Szent Lőrinc pálos kolostor történetének első irodalmi forrása, 1511 87-110
A SZENTI/5K.INC KOI/3STOR TÖRTÉNETÉNEK ElySÓ' IRODALMI FORRÁSA 99 amelyek minden Szent alakját körülveszik. Szent Pál első életrajza a hozzánk korban igen közeleső Szent Jeromostól, ettől a csodálatos szellemű egyházatyától származik, aki a Szent életét Remete Szent Antal közlése alapján tette ismertté a keresztény világ előtt. A keresztény világban a csoda, ha kritériumai az egyház tanításával nem ellenkeznek, történelmi ténnyé válik. A csoda ugyanis a sajátszerű keresztény állapot jele, amely az Isten és az ember közötti mérhetetlen, de mégis áthidalható távolságot és egyszersmind az Istennel való közlekedés tényét jelenti. A vallás szemével nézve Isten és az ember a csoda által oly közel érhetnek egymáshoz, hogy a természetfölötti világrend jelensége is szinte természetes folyású lesz. Ezáltal azonban nem szűnik meg természetfölöttivé lenni, de úgy a jelen miliőjébe van ágyazva, hogy csak Isten közelségébe és közvetlen hatásába vetett hittel érthető meg. Abban a gyötrő feszültségben, amely a csodák létrejöttének gyakran előjelensége, a csoda valóságos kisülés, amint Nagy Szent Gergely igen találóan nevezi : miraculis coruscare. A távolság Isten és ember között igen sokféleképen fogható fel ; ennek a viszonynak pedig eredménye lehet vagy a teljes egyesülés, vagy a teljes elszakadás. A középkor szentjeinél a földről csak egy ugrás volt az égbe, ahol azonban a távolság olyan nagy lesz, hogy csodát nem fogadunk el, ahol a szentírás csodáit is és minden csoda csiráját az Istenember istenfiúságát is tagadásba vesszük, ott a kereszténység is tagadásba kerül és az értelem, a hit kézzelfogható adottságait szétzúzza. Ahol viszont a csoda a természettel annyira egybefonódik, hogy problematikus volta eltűnik, ahol Isten minden dolognak emberi normája lesz, ott a kereszténység is a végét járja, ott a hit a szemléletbe olvad bele. 52 ) A csoda a középkori ember lelkéhez a konkrét valóság erejével kapcsolódott. Amit az értelem tagadott, a hit világossága pótolta és a meggyőződés erejével ruházta fel. Nem a maga, hanem a jövő, a történelem számára gyűjtötte a bizonyítékot, amellyel a csodát igazolta. Igaz, hogy ezzel sokszor nem is annyira a csodát, hanem gyakran inkább hitét igazolta. Bálint az általa ismert csodás eseteket nem időrendben közli. A sorozat elején azoknak a csodáknak leírását látjuk, amelyekről részletesebb tudósítás marad fenn, vagy amelyek nagyobb jelentőségűek voltak, sokszor a hely és idő megjelölése nélkül. Csak a VI—L/V. fejezetekben találunk kronológiai sorrendet, még pedig nemcsak az évek, hanem a hónapok és napok sorrendjét tekintve is. Egy napra nem ritkán több eset bejelentése is esett. Ezt az ötven fejezetet Bálint egy külön jegyzőkönyvből vette át, amelyet pontosan vezettek, míg az 1465. előtti eseményekről csak véletlenül maradt fenn egy-egy eset emléke. 1472. után 15 esztendő múlott el anélkül, hogy följegyzés történt volna. 1550-től kezdve az a gyakorlat kezdett meghonosodni, hogy minden csodás esetről külön nyilatkozatot állítottak ki. A sorozatban nyolc ilyen eset fordul elő, amelyek közül négyet a felgyógyult betegek, négyet pedig a pálosok foglaltak írásba. Az elbeszélt események közül elsősorban azokkal foglalkozunk, amelyekben Buda helyrajzi viszonyaira találunk adatokat. Ilyen mindjárt a II. fejezetben közölt esemény : a Baranya megyei Körtvélyes községben 1485-ben néhány család a batai Szent Vér ereklyének felkeresésére zarándokolt el. Hazatérve útközben egy ötéves gyermek hirtelen rosszul lett 7*
