Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Gárdonyi Albert: A Krisztinaváros településtörténete 25-46

A KRISZTINAVÁROS TEIyEPÜIyÉSTÖRTÉNETB 39 tett ki, ami 1396 négyszögöllel volt kevesebb az 1790. évi telekösszeírás eredményénél. A budavárosi tanács 1811 május 1-én kelt felterjesztése végül már csak 31.707 négyszögölet említ, ami a várparancsnok rétjével szemben is jelentős csökkenést mutat, a térparancsnok rétjét pedig teljesen figyelmen kívül hagyja. Míg 1752-ig csupán a tényleges birtoklás állapította meg a Vérmező és a katonai hatóság közötti kapcsolatot, addig a nevezett esztendőben valóságos jogalapot nyert. A polgári és katonai hatóságok közötti súrlódások megszüntetésére ugyanis az látszott a legcélravezetőbbnek, ha kijelölik a budai várvédelmi övezet határait, amelyen belül természetszerűen minden terület katonai joghatóság alá tartozik. Ennek megfelelően a haditanács 1752 október 25-én úgy rendelkezett, hogy az erődmuvektől számítva egy puskalövésnyi távolságban minden terület a várerődítési övezethez tartozik (das sothane Glacis ringsherumb auf einen Musquetenschuss pro hic et nunc ausgesteckhet). 1752 november 6-án történt a határvonalak mérnöki kitűzése, amely alkalommal kimondatott, hogy az övezeten belül álló házak érintetlenül hagyandók ugyan, újabbakat építeni azonban tilos e területen. Ebből következik, hogy 1752-ig szabadon lehetett építkezni, az építési tilalom csupán innen vette kezdetét. Az övezet kitűzésével azonban nem csupán a Várhegy lejtős részei kerültek katonai fennhatóság alá, hanem a Várhegy alatti síkon elterülő Vérmező is, ami kiváltságos helyzetét még jobban megerősítette. A kijelölt várvédelmi övezet áttörése egyidős a Krisztinaváros megalapításával. A budavárosi tanács ugyanis 1769 február 19-én a kamarai elnökhöz intézett felterjesztésében jelentést tett arról, hogy Krisztina főhercegnő óhajának megfelelően a királyi várkastélj'' felügyelőjének (arcis regiae hic situatae inspectori), Affolter Péternek a mai krisztinavárosi templom mellett üres telket (unum vacuum spatium) ajándékozott s a nevezett templom és a Tabán közötti területen több házhelyet adott el, sőt a várvédelmi övön kívül fekvő ottani szántóföldeket is házhelyekül kívánja kiosztani (pro domibus distribuere). Ámbár a szóbanforgó terület a várvédelmi övön kívül esett s csupán kisebb házakat szándékoztak rajta építeni : a helybeli várvédelem közbelépésére (ad recursum fortificatorii hujatis) egyelőre mégis felfüggesztették az építkezést s a kamarai elnök közbenjárását kérték ki. Ennek eredményeképen a haditanács 1769 február 25-én megengedte ugyan, hogy a Naphegy oldalán s a Városmajor felé eső sík területen építkezhessenek (auf dem Abfahl der Vöstung gegenüber stehenden sogenannten Spiessbergs und auf denen in der Fläche anstossenden Ackern gegen den Stadtmayerhoff), ezt azonban azon feltételhez kötötte, hogy a várvédelem kívánságára az építtetők kötelesek lesznek házaikat bármikor a saját költségükön lehordatni (aus ihren eigenen Mitteln ohne mindesten Kosten des k. k. Aerarii zu demoliren) s erről a lehordási kötelezettségről 1769 március 14-én maga a budavárosi tanács állított ki kötelező nyilatkozatot. (Budai levéltár. Miscellanea nova 13.) 1771 február 22-én a magyar kamara felkérte a budavárosi tanácsot, hogy tegyen jelentést arról, vájjon vannak-e még a város területén belül telepítésre alkalmas helyek? (An non intra cujusvis civitatis territórium adhuc aliqua déserta lóca reperiantur, quae impopulari possunt?) A buda-