Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Gárdonyi Albert: A Krisztinaváros településtörténete 25-46

A KRISZTINAVÁROS TEI^EPÜIvÉSTÖRTÉNKTE 33 На ez alapon a hosszú jogvita mérlegét felállítjuk, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a budai tanács fáradozásai eredménnyel jártak. A báró Pfeffershoven által elfoglalt s 1703 október 7-én kiállított teleklevéllel magántulajdonul megszerzett terület a teleklevél szerint 15 hold szántóföldből s 20 hold rétből állott, a mi összesen csupán 35 holdat tett ki. Ezzel szemben a városnak eladott terület 58^ hold volt s ugyanekkora terület szerepelt állandóan a budai várparancsnokkal: Regallal, Ivöffelholzcal és Daunnal szemben folytatott jogvitában is, amelynek eredményeképen 16%^ holdról átmenetileg lemondott ugyan a budai tanács, az eredeti 35 holdnál nagyobb terület maradt azonban a kezén. Amikor az ügy telekkönyvi lebonyolítása történt, Daun áthelyezése már folyamatban lehetett, mert a budai tanács 1729 október 29-én magasabb állásra történt kinevezése alkalmából meleg hangon üdvözölte (zu Bezeugung unterthäniger Dankbarkeit wegen allhier genossenen Gnaden). Daun áthelyezésével visszaszállott a városra a 11 hold szántóföld és rét, amelyet 1729 június 4-én a nevére Írattak. A megmaradt 5^4 holdra, illetőleg az ott épült nyaralóra, majorra és kertre vonatkozó elővételi jog is esedékessé vált az áthelyezéssel s 1729 október 5-én Daun a nyaralót, kertet és majort az egész felszereléssel egyetemben (sambt denen Ochsen, Kühe, Kölber, übrigen Vieh) 3000 frtért eladta Buda városának, amiből 2000 frtot azonnal megkapott, 1000 frtról pedig kötelezvényt állított ki a budai tanács. A vételár az akkori viszonyokhoz mérten nagy összeg volt s 1729 október 29-én a kancelláriához intézett felterjesztésben a következőkkel indokolták a vételt : alkalmuk nyílik a hasznothajtó állattenyésztés folytatására, sör-és bormérésre, az ottani anyag felhasználása céljából téglaégetőt lehet felállítani, szövőiparosok telepítésére alkalmas helyet nyernek (illuc pannifices materiarios vulgo Zeugmacher ponamus), a kert lövőház céljaira használható fel s végül a majort kórházzá lehetne átalakítani, nehogy a következő várparancsnoknak is eszébe jusson igényt tartani rá s ezzel újból vitákra nyíljék alkalom. A Városmajorért járó 3000 frtból, amint már említettük, a budai tanács csak 2000 frtot tudott kifizetni, 1000 frttal adós maradt, ami után az 1730. évi pénztári számadások tanúsága szerint 6 százalékos kamatot fizetett. Kzzel az 1000 frttal még 1735-ben is tartoztak, mert gróf Daun 1735 február 26-án azon indokolással mondja fel az összeget, hogy Morvaországban birtokot akar vásárolni. Ugyanakkor a budai tanácsnak kölcsönzött 3000 frtot és 1000 frtot is felmondja, amit 1728 december 23-án és 1729 április 27-én vettek fel tőle, tehát abban az időben, amikor a Városmajor még vita alatt állott. A felmondás kellemetlenül érintette a budai tanácsot s 1735 március 12-én kelt levelében azt ajánlotta, hogy adja át másnak a kötelezvényeket, aki a szükséges pénzt rendelkezésre tudja bocsátani (demjenigen zu cediren, . . .welcher uns dieses quantum anticipiren werde). Hz meg is történt s 1735 március 26-án a kötelezvények Tromeshausen Ferenc József kapitány tulajdonába mentek át. A majort a város 1731-től kezdve kertészeknek adta bérbe, akik ott gazdaságot rendeztek be. Tehette ezt annál is inkább, mert azokat a magántulajdonosokat, akiknek az érdekében a jogvitát a várparancs5. Tantdmányok Budapest múltjából. III.