Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Gárdonyi Albert: A Krisztinaváros településtörténete 25-46

A KRISZTINAVÁROS TEÍI,E;PÜI,ÉSTÖRTÉNE)TE 31 kormányzósági titkár tért ki az ügyre 1724 május 7-én kelt nyilatkozatában, amelyben határozottan kijelentette, hogy Pfeffershoven 1703 előtt mint várparancsnok bírta ezt a területet (als gewester Commendant et qua talis vorhero einige Jahr innengehabt) s a Rákóczi-felkelés kezdetén erőszakkal csikarta ki a teleklevelet az akkori kamarai kormányzósági telekkönyirvezetőtől (von Pfeffershoven nicht ehedem entlassen worden, als bis er diese Gewöhr Ihme ausgehändiget). Ezekből az adatokból megállapítható, hogy a vitás terület eredetileg magánosok kezén volt, később Pfeffershoven a kamarai kormányzóval összejátszva lefoglalta azt s előbb mint várparancsnok, 1703-tól kezdve pedig mint magánember tartotta birtokában mindaddig, míg a budavárosi tanácsnak el nem adta. Az ismertetett nyilatkozatokat a haditanács a várparancsnok álláspontjának védelmére használta fel, mert azokból kétségtelenül megállapítható volt, hogy a vitás területet Pfeffershoven 1703 előtt mint várparancsnok bírta s az 1703. évi teleklevelet kikényszerítette a kamarai kormányzóságnál. Ezzel szemben a budavárosi tanács az 1724 július 1-i tanúkihallgatási jegyzőkönyvvel védekezett, amely azt igazolta, hogy 1686 után hosszú időn át nem volt a várparancsnok kezén ez a terület s Pfeffershoven erőszakos úton jutott hozzá. Minthogy azonban az kétségtelen volt, hogy Pfeffershoven eredetileg mint várparancsnok bírta, a budavárosi tanács 1724 július 17-én a haditanácshoz intézett beadványában azzal igyekezett gyengíteni a várparancsnok álláspontját, hogy közvetlenül a várhegy alatt teljesen elegendő terület (itt a mai Vérmezőt értik) áll a rendelkezésére (ein gross Stückl Wisen assigniret worden und zwar jenes, was an den Bergfuess unter der sogenannten Ivangen Wand ligt, auch actu von dem Herrn Commendanten besessen wird). 1725 elején gróf Daun Bécsben járt s a budavárosi tanács ottani ügyvivőjével mégis csak tárgyalásokat kezdett az elfoglalt terület ügyében. E tárgyalások közben az ügyvivő 1725 február 10-én arról értesítette a budavárosi tanácsot, hogy a várparancsnok és a haditanács egyaránt hajlanak a békés megegyezés felé, az utóbbi azon indokból, hogy véget vessen a hosszan húzódó ügynek. A haditanács és várparancsnok álláspontja azonban nem lehetett azonos, mert az idézett levél szerint a várparancsnok azért nem látná szívesen az ügynek a várparancsnokság javára leendő elintézését, mert ez esetben halála vagy áthelyezése esetén ottani beruházásai mind elvesznének (dass Seiner Excellenz nicht vorträglich; wann sie dem Commando praeter spem alles einverleibeten, wassen nach ihren Ableben oder anderer Veränderung sie kein Creutzer hoffen hetten). A haditanács megoldási tervét pedig a nevezett ügyvivő 1725 február 17-i leveléből lehet megismerni s e szerint a haditanács hajlandó volt az elfoglalt területet az ottani kerten, majoron és nyaralón kívül a városnak visszaadni, ezeket azonban a mindenkori várparancsnok számára kívánta fenntartani (der hochlöbliche Hofkriegsrath das Gardtengebäu sambt Gardten dem Commando einverleiben). Ennek a megoldási módnak az elfogadásától a budavárosi tanács határozottan idegenkedett s inkább hajlott azon megoldás felé, mely a nevezett ingatlanokat a város« számára biztosított elővételi joggal gróf Daun kezén kívánta hagyni. Kitűnik ez 1725 április 26-án a kancellária-