Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Gárdonyi Albert: A Krisztinaváros településtörténete 25-46

A KRISZTINAVÁROS TEI/EPÜI,ÉSTÖRTÉNETE 29 nem volt elfogadható, mert a várparancsnok a budai tanács ellen döntött volna azért, mert a vitás rétek megtartása számára anyagi előnyt jelentett. Az udvari kamara a város védelmére kelt ez ügyben s azon az alapon, hogy a telektigyek intézését a város az udvari kamarától vette át (das Grundbuch von Niemandt anderen, als durch die kayserliche Hofcammer privative Ihro Stadt Ofen übergeben worden), a maga számára tartotta fenn a döntést. Ennek megfelelően 1718 január 12-én utasította Zennegg György kamarai kormányzót, hogy intézze el a vitás ügyet. A kamarai kormányzó viszont 1718 február 14-én arra hívta fel a budai tanácsot, hogy más hatóság közbenjárását ne vegy-e igénybe. (Wiesen Acta.) A budai tanács azonban nem bízott a kamarai döntésben s az előzmények irtán a bizalmatlanságnak meg is volt az alapja, mert a kamarai kormányzósági alkalmazottak ellene foglaltak állást. Ezért 1718 május 3-án az udvari kancellária támogatását kérte s ez alkalommal arra is rámutatott, hogy a várparancsnok nincs rászorulva az elfoglalt rétekre, mert ezeken kívül is elég nagy terület áll rendelkezésére (diesem ein gutes Stuckh Feldt zugelassen), ami nyilvánvalóan a mai Vérmező területére vonatkozott. 1720-ban Roth János szindikust bízta meg a budai tanács az elfoglalt rétek ügyének a sürgetésével s a nevezett Pozsonyban és Bécsben el is járt, eljárásának azonban alig volt eredménye. Pedig az ügy elintézése most már azért is sürgőssé lett, mert lyöffelholz utóda a várparancsnoki tisztségben, gróf Daun Henrik, nem elégedett meg a vitás rétek birtoklásával, hanem majort és nyaralót építtetett ott, mi által a hely-zet még bonyolultabbá lett. Roth János 1720 december 1-én kelt levelében azzal biztatta a budai tanácsot, hogy Zennegg György kamarai kormányzótól bizonyítványt fog venni arról, hogy a vitás rétek soha sem tartoztak a várparancsnoksághoz, hanem a város számára voltak fenntartva (niemahlen dem Commando, sondern alle Zeit für gemeine Statt gewidmet gewesen), amit 1721 január 16-án kelt jelentése szerint meg is kapott. E bizonyítványnak azonban nem lehetett sok hasznát venni, mert ezzel szemben Pleyern János kamarai kormányzósági titkár 1721 május 7-én kelt bizonyítványában arról tett tanúságot, hogy a kamarai kormán3^zóság a nevezett réteket a mindenkori várparancsnok céljaira engedte át (für die Herren Commendanten in Ihro beständig Genuess und Betürfftigkeit assignieret werden). Az ügy már ezt megelőzően sem állhatott jól, mert Roth János 1721 március 1-én kelt levelében azon aggályának adott kifejezést, hogy el akarják hallgattatni az ügyet (weillen eine Vertuschung sehr besorge), mert erősen hangoztatják, hogy a várparancsnoknak részben üdülési, részben pedig háztartási célokra szüksége van a vitás területre (ein Commendant müsse doch auch etwas pro distractione et adminiculo culinae haben). 1721 február 17-én a budai tanács azon kéréssel fordult a haditanácshoz, hogy tiltsa meg gróf Daun várparancsnoknak, hogy a jogvita tartama alatt azon általánosan elfogadott jogelv ellenére, »quod lite pendente nihil sit innovandum«, a vitás területen majort és kertet rendeztessen be s rendszeres gazdálkodáshoz kezdjen (eine Garten, Mayerhoff und völlige Wirtschaft auf den occupirten Grundt anzulegen). Ugyanezen ügyben 1721 május 9-én Pestmegye egyik szolgabírája és esküdtje titján