Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Horváth Henrik: A budai Szent György-relief 105-126

116 DR. HORVÁTH HENRIK kiválóan jellemző mozzanatot külön ki kell emelni az alkalmazott épületformáknak bizonyos fokú átidomulását a gótikus ízlés felé, mely nem annyira a részletformákban, mint a torony összhatásában nyilvánul meg. Mintha a templomépület eredeti formavilágából valami belopódzott volna ebbe az új műízléstől át- és átitatott ábrázolásba is. A két áramlatnak itt érvényesülő szoros összekapcsolása determinálja ezt a műalkotást a kőanyagon és a szájhagyományon kívül, mint a középkori budai művészet hattyúdalát. Mert a munka időpontjára nézve éppen a Carpaccio-képekkel való szoros egyezések folytán meglehetősen biztos talajon mozgunk. A Scuola S. Giorgio degli Schiavoni-ban levő sorozat 1502—1507 között készült, a S. Giorgio Maggiore-i kompozíció valamivel későbben, tigyhogy az 1507. évszámmal fontos »terminus post quem« áll rendelkezésünkre. Feltűnő, hogy a fejlődés végén egy olyan fogalmazás áll, mely nem a Szent György-ikonográfia északi hagyományait követi, melyek kialakulásához Kolozsvári Márton és György híres munkájukkal egyik legérdemlegesebb adalékot szolgáltatták. Ezzel szemben a budai Szent György félreismerhetetlenül dél felé utal, nemcsak azért, mert egy pontosan meghatározható velencei mintaképet követ és a fegyverzet és a háttér egyöntetűen olasz eredetre vallanak, hanem az egesz kompozíció szerkezete, a képhatás pátosza csakis az itáliai hagyományokból magyarázható. Még pedig a Szent György ábrázolásoknak egy egészen speciális fejlődési sorozatából, melynek egyszersmind egyik fontos késői láncszeme, Bnnek a változatnak lényeges ismérvei a két küzdő fél szembeállítása a képsíkban, illetve a kompozíciónak a szélességben való elrendezése és ezenkívül a sárkánytest morfológiája. Ennek a fogalmazásnak egyik legrégebbi példánya a vatikáni Codice di San Giorgio miniatűr képe, mellyel a magyar műtörténeti kutatás már a Kolozsvári testvérek prágai művével kapcsolatban gyakrabban foglalkozott.^^) Bbben a képben nagyjában már ugyanazok az ábrázolási és elrendezési elemek lelhetők fel, mint későbben Carpaccio festményében és a budai domborműben. A dárdatartás itt ugyan eltér és inkább egy tipikus vadászjelenetnek felelne meg, míg a mi esetünkben a tornaviadaloknál szokásos harcmodor érvényesül. Egészen feltűnő mindenekelőtt a sárkánykép azonossága, mely nemcsak testformáiban, p. o. a denevérszárnyak és a hátsó lábak visszaadásában, hanem egész helyzetével is, így főleg dühösen felemelt mellső lábaival olyan feltűnő egyezésekről tanúskodik, hogy a vatikáni kódex képét vagy annak későbbi változatát kell a mi kompozíciónk ősének tekinteni. A rokonság ezzel sokkal meggyőzőbb, mínt a prágai Szent György felfogásával, ahol egy középtengely körül összegomolyodott csoport felépítése lényegesen eltérő kompozíciós törvények után igazodik. Igaz, hogy itt részben két pár rokon, de mégis különnemű műfaj, a kerek szobrászat és a relief plasztika fajlagos alkotási feltételei is közrejátszanak. A relief plasztika esztétikája minden bizonnyal inkább kedvez egy ilyen széles elrendezésnek, a testtömegek ilymódú súlyelosztásának. A következő nagy állomás ebben a fejlődési vonalban Donatello első relief munkája, az Or San Michèle híres Szent György fülkéjének talapzatán elhelyezett domborművű képe. i*) Annak ellenére, hogy a nagy mester a jelenetet egy a szemlélővel párhuzamos képsíkban adja és egyes, a kezdő bizony-