Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Horváth Henrik: A budai Szent György-relief 105-126

A BUDAI SZENT GYÖRGY-REI^IEF 117 talanságának rovására irandó fogyatékosságoktól eltekintve, a távlati számítás, a térérzék már oly meggyőző hatással érvényesül, hogy ebben a tekintetben minden későbbi kísérletet, így az erős domborulatai mellett nagyjában mégis csak síkszerűen kezelt budai relief munkát is felülmúlja. Kz a kompozíciós rendszer főleg az ábrázolás meséjére fogékonyabb feudális északitáliai területeken élt tovább és utolsó, már a mi darabunkkal egykorú fogalmazását a plasztikában is a velencei művészetben és az általa termékenyített kultúrkörben nyerte. Andrea Riccio három változatban foglalkozott e témával.^^) Mind a háromra jellemző a magas reliefben történt megmunkálás, olyan jelenség, mely Carpaccio képe nélkül is budai szobrászunk velencei iskolázottságára utalna. De a tájképi elemek is igazolják ezt az összefüggést. Ló és lovas Riccio-nál antik felszereléssel vannak ábrázolva és a Nagy Konstantin diadalívéből átvéve. A két ellenfél ezúttal helyet cserélt, miáltal a küzdelem meggyőzőbben, a dárdalökés természetesebben hat. A háttér szintén a képalakítás szorosabb egységét szolgálja, anélkül hogy a budai dombormű zártságát és feszült erőjátékát elérné. Kz a csoportosítás Eszakolaszországban már Donatello fogalmazása előtt is ismeretes volt, amit többek között Bernardo Maggi síremléke a bresciai régi dómban is igazolhat, mely még a XIV. század elején készült.^^) Ebben, úgylátszik, tipikus felsőitáliai elrendezést kell látnunk, mely a velencei kultúrhatás távolabbi területein is hasonló fogalmazásban bukkan fel, még pedig nemcsak a nagy szobrászatban, hanem az épületplasztikán belül is. Ezt igazolja a raguzai rektorpalota egyik, az 1435—1451. évekből származó falkonzolának sárkányábrázolása, ^') mely minden fantasztikus és heterogén adalék ellenére szintén azt, a szervesség látszatát keltő testalkatot tudja elővarázsolni, mint Carpaccio vagy a budai relief mestere. Ez az állatforma érdemben különbözik a hüllőszerű (Prága) vagy óriási tüskékkel felvértezett barokkhatású szörnyetegtől (Stockholm) és ezekkel szemben kisebb arányainak ellenére is feltétlen egyenrangú ellenfélként szerepel, ami a képhatás szempontjából egyáltalán nem közömbös. Carpaccionál és még inkább budai követőjénél nem egy ügyesen elrendezett színpadi jelenetnek vagyunk szemtanúi, hanem komoly harcról, élet-halálra menő összecsapásról van szó. Ezt a benyomást szolgálja szobrászunknál a háttér lefokozása, minden zavaró festőiség mellőzése, a mellékalakok elejtése, ami p. o. a kappadociai királyleány kihagyásával már a legenda aurea rovására megy. Ez utóbbi különben számos érmen és pénzdarabon is rendesen kimarad, melyek a szobrászati fejlődés érdekes kísérőzenéjét adják.^^) Csak természetes, hogy most is főleg a felsőolaszországi városok pénzverdéi alkalmazzák ezt a Szent György ábrázolást. (Desana, Teano, Vigovano, Ferrara, Roveredo, Piemonte, Mantova, Casale, Genova, Maccagno.) Elvétve a római érmészek is alakítják a Szent György-témát hasonló beállításban, mint Lysippus medailleur, aki 1478-ban Raffael Riario ^^) kardinális számára egy kiválóan szép darabot készített, melynek kompozíciója szintén a felsőitáliai munkák által jelzett vonalban fekszik. A halászbástyái kőemléktár szoborműve tehát nemcsak újabb adat Budapest régi művészetéhez vagy az olasz-magyar kulturális összeköttetések történetéhez, hanem egyszersmind láncszeme egy ikonográfiái