Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)
Lux Kálmán: A budapesti belvárosi plébániatemplom 1-31
22 DR- LUX KAIMAN ólomba foglalt üvegtáblákból méhsejtszerűen összerótt fehér üvegezést tettek. Az üvegezés rajzát ráfestették az ablakok alsó befalazott részére is, a kiálló osztókövek közeire. Teljesen szokatlan és azért különösen érdekes a falfelületeken az ablakok csúcsívei mellett feltárt mérműves díszítések sorozata. A szentélynek majdnem mindegyik ablaka záradékánál, annak mindkét oldalán, attól kisebb-nagyobb távolságban és magasságban gazdag és változatos alakítású mérműves díszítmények kerültek napvilágra. Ezek a díszítmények olyan szeszélyesen vannak elszórva, mintha a művész jókedvében szinte játékos kedvteléssel hintette volna el a sima, komor falfelületeken, kedvesen élénkítve azokat. Sokan azt hitték, hogy e díszítményeket később helyezték oda, de a vizsgálat bebizonyította, hogy eredeti helyükön vannak és a templom eredeti elgondolásához tartoznak. Tagadhatatlan, hogy hatásuk rendkívül artisztikus. Sajnálatos megcsonkítást szenvedtek a szentélyablakok azonfelül, hogy mérműveiket, kőrácsozatukat, osztóköveiket elvesztették, még azáltal is, hogy az ablakok alsó rézsűje folytatásában vonuló párkányt mindenütt lefaragták. De nemcsak az ablakokat csonkították meg, hanem magát a faragott kőfalat is súlyosan megrongálták. A szentély köré épített boltok miatt a falba sok helyen mélyen befaragtak. Kellemetlen, hogy amikor a szentély kőfalait bevakolták, a habarcs jobb tapadásának elérése céljából a faragott köveket barbár módon nehéz kalapács sarkával mindenütt sűrűn bevagdosták. De talán még rosszabb, hogy a könnyebb vakolás kedvéért nagy területeken a legdurvább szerszámmal, állványkapoccsal és kalapácsütéssel sűrűn vertek téglahézagokhoz hasonló vízszintes hornyokat a nemes patinajú kőfelületekbe, úgy hogy ezek a felületek ma szinte a megtévesztésig téglafal benyomását keltik. A templomszentély legfestőibb része annak déli oldalához gótstílusban hozzáépített nyolcszögletes oratóriumépület. Ez az oratóriumépület nyilván két korban épült, a földszinti része a szentéllyel egykorú, eredeti Zsigmond király korabeli építkezés, az emelet ezzel szemben később, valószínűleg Mátyás király korában épülhetett. A későbbi hozzáépítés világosan meglátszik az oratórium emeleti keleti falán, melyet úgy építettek, hogy a szentély eredeti Zsigmond király korabeli támpillérét egyszerűen megtoldották, anélkül, hogy annak falazatát szorosabb kőkötésbe igyekeztek volna hozni. A támpillér felső rézsűs részét teljesen érintetlenül hagyták és épen hagyták a támpillér fölött a templom falára alkalmazott mérműves díszítést is, amilyenhez hasonlókat a szentély két eredeti támpillére fölött is láthatunk. Ilyenek lehettek a szentély többi támpillére fölött is, de ezeket a kiálló díszítéseket később lefaragták. Az oratórium földszinti kőbordásan boltozott terét három díszesen tagozott csúcsíves ablak világította meg. A boltok lebontása előtt mind a három ablak be volt falazva, feltárás nyomán kettőben az eredeti vasrács, az osztókő, sőt a mérműves kőrácsozat is napfényre került. A keleti ablakban még a régi üvegezést tartó eredeti szélvasak is előtűntek. A dél felé néző ablakot átalakították, kődíszeitől megfosztották. Különösnek látszik.az oratórium nyugati ablaka, mely a templom arcus triumphalisa folytatásában levő támfalra néz és sötét zugba került. Ez az ablak azon-
