Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)
Lux Kálmán: A budapesti belvárosi plébániatemplom 1-31
A BUDAPESTI BELVÁROSI PI^ÉBANIATEMPLOM 21 Figyelemre méltó, hogy a sekrestye mai terének kialakítása alkalmából a szentély egyik gótikus támpillérét, mely a felülvilágítóaknához esik legközelebb, alul egészen egyszerűen lefaragták. A támpillér felső része a sekrestye boltozatára támaszkodik. A mai sekrestyének hajdan volt még egy keletfelé néző csúcsíves ablaka is, melyet utóbb befalaztak, osztókövét eltávolították, mérműves kőrácsozatát megsemmisítették. Ilyen alakúak lehettek azok az ablakok is, melyeket a barokk időből való nagyobb ablakok kedvéért az északi falból eltávolítottak. A szentély külső falsíkjairól szintén mindenütt levertük a vakolatokat. Ez alkalommal kitűnt, hogy a szentélyfalak a maguk egészében faragott kövekből épültek. A támpillérek különböző végződést mutatnak. Az északi oldalon három támpillért látunk, melyek a Steindl Imre által 1889-ben eszközölt helyreállítás alkalmával az egyik déli támpillérvégződés mintája szerint készültek, de annak nem hű másolatai. Az eredeti támpillérvégződések változatosságra törekszenek és határozott provinciális jelleget mutatnak. Hiába keresnők rajtok a mintaképül elfogadott gót örömes fiáiévégződéseknek a német szobatudósok által elismert szerkesztési rendszerét, ilyent itt kimutatni nem lehet, viszont nem lehet tagadni, hogy talán éppen azért érdekesek, mert egyéniek. A csúcsíves ablakok kiképzése sem megszokott. A csúcsíves résznél az ablakok béllete sima, a függélyes felmenő részeknél pedig mély hornyokkal tagozott. A két rész közötti átmenetet változatosan profilozott gyámkövek közvetítik. Szokatlan, hogy a csúcsívek nem mindenütt szimmetrikusak. A déli oldal két ablakánál feltűnik, hogy baloldali ívük nagyobb sugárral szerkesztve merevebb, jobboldali ívük kisebb sugárral domborúbb. A múlt század hetvenes éveiben Kratzmann Ede üvegfestő ezekbe az aszimmetrikus ablakokba egészen másalakú, hegyes csúcsívvel határolt festett üvegezést helyezett s annyira nem törődött az eredeti ablak kőívének alakjával, hogy az üvegezés íveinek vállmagasságát majdnem félméterrel alacsonyabbra vette az ablak kőívei vállmagasságánál. Az üvegfestmény és az ablakok kőívei közti tátongó rést bádoggal töltötték ki s azt belülről egyszerűen eívakolták. Egészen különös az ablakok eredeti osztóköveinek tagozása, mely nem fejlődik ki az ablakbéllet tagozásaiból, hanem egészen más profilt mutat. Nyilvánvaló, hogy az ablaknyílásokból a barokk korban eltávolított szép kőrácsozatok is teljesen egyéniek lehettek. Hazai műtörténelmünknek bizonyára érzékeny kára, hogy ezek a kőrácsozatok elpusztultak. Tekintettel arra, hogy a szentély minden egyes ablaka más-más méretű és alakú, ezek a kőrácsozatok a legnagyobb változatosságot nyújthatták. Midőn a barokk korban a szentélyablakokból nagyobb világosság elérése kedvéért a kőrácsozatokat eltávolították, az ablakok alsó vonalát felemelték. Az eredeti ablakokat a régi talptól számított közel két méter magasságig befalazták s eddig a magasságig meghagyták a régi gótikus osztóköveket. Azonfelül eltávolították az osztóköveket is és nagy, egységes nyílásokat teremtettek átlátszó fehér üvegezés részére. Az ablaknyílásokba fafámákat illesztettek, hasonlókat azokhoz, minők a sekrestye nagy ablakaiban máig is megmaradtak. Az ablakszárnyakba kis hatszögletes,
