Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)

Gárdonyi Albert: A budai hegyvidék első nyaralótelepei 162-180

178 DR. GÁRDONYI ALBERT jogból túlnyomóan csak dr. Köf finger és Knotz József húznak hasznot, akik 20-nál több tehenet tartanak és a tejet nem a zugligeti kirándulóknak (nicht dem Publico, welches den Auwinkl und die übrigen dort befindlichen Unterhaltungsplätze zu besuchen pflegt) adják el, hanem a budai piacon árusítják a városi tehenesgazdák nagy hátrányára. A kamara 1841 december 29-én kelt leiratával megengedte az eladást és a választott polgárság 1842 január 21-i ülésén kimondotta, hogy az eladásra szánt területet lehetőleg 3 holdas parcellákban kellene értékesíteni, az árverési feltételek megállapításánál azonban a választott polgárság megbízottai is bevonandók. .,' Hz alapon a budavárosi tanács 1842 február 9-én úgy döntött, hogy az eladásra szánt területet 6 holdas parcellákban értékesíti és felhasználá­sukat illetőleg szabad kezet enged a vásárlóknak. Tekintet nélkül a fel­használás módjára az eladott telkek után fizetendő adóról úgy határoztak, hogy 10 éven át mint erdőtelkek adóztatandók meg, azontúl pedig a fel­használás módja szerint. A vételár negyedrészét a vevők tartoztak azonnal lefizetni, a hátralékot pedig három esztendőn belül. Az eladandó telkek feletti kút (der bei obigen Gründen befindliche Brunnen) közös használat­ban maradt és körülötte szabad teret kellett hagyni (um selben herum ein freyes Rondo), hogy a vendégfogadót (Belustigungs-Gebäude) látogatók kocsijai felállhassanak, padokat lehessen elhelyezni, fákat lehessen ültetni. Miután a kamara 1842 március 9-én jóváhagyta az eladási feltételeket, 1842 március 19-én megtartották az árverést, amikor is a következők vásároltak telkeket : Knotz József 7 6 /i2+7" 2 /i2+ 9 /i2 holdat, Sieber Károly 6 + 6+3, ll%/12+iy 2 /12 holdat, Haszmann Márton 6 holdat, Bors József 6 holdat, Heinrich Antal és Ferenc 6 holdat, gróf Nádasdy Lipót 6+6 holdat, Trefort Ágoston 6 holdat és Schmidt Ferenc 7 3 / 12 holdat. (Budai levéltár, Cameralia. No. 1131.) Bzek közül Sieber Károly már 1845 november 28-án eladott 6+4 x / 12 holdat Bugát Pálnak s e terü­letre estek a hajdani Pálos-kolostor romjai, Sieber Károly viszont 1846 május 29-én megvette Trefort Ágoston 6 holdas és gróf Nádasdy Lipót 6+6 holdas telkeit, miáltal hatalmas telekkomplexum tulaj­donosa lett. Az elnevezést adó Szép Juhászné vendégfogadó telke régtől fogva magántulajdon Volt, amint ezt a budavárosi tanácsnak 1779 július 3-án a kamarához intézett jelentéséből láthatjuk. Eszerint ug)^anis Pavianovics János, aki akkor már 16 év óta viselte a jegyzői tisztet, az ottani 3 holdas rétet a budavárosi tanács engedélyével éveken át ingyen használta, a termé­ketlen földet szorgalmával és áldozatkészségével megjavította (fundum de se sterilem laudanda sane industria ac sumptibus ad aliquem fertilitatis statum perduxit), amikor 1778-ban 50 forintért megvásárolta. Utóbb 50 forint értékű szénát adott át a városnak és ámbár ezzel a vételárat törlesztettnek tekinthette volna, mégis készpénzzel fizette meg tartozását. A nevezett telken kisebb házat is építtetett, melynek egyik szobáját a városi erdőőr használatára engedte át, a másikban pedig maga lakott nyáron át (animi exhilarandi gratia). Hasonló módon jártak el a zugligetr (Sau Winkl) telektulajdonosok is, akik ezenfelül bormérésre is felhasználták ottani házaikat (educillis quoque deservientia), tehát egyszersmind haszno-

Next

/
Thumbnails
Contents