Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)

Bánrévy György: A budai királyi palota újjáépítése III. Károly alatt 1-49

jövedelmei nem elegendőek a kiadasok fedezésére úgy, hogy külső tőkéket kellett kölcsönkép felvenni, melyek még mindig kifizetetlenül terhelik a várost és kamatjaik jelentős összeget vonnak el ismét a jövedelmekből. A négy éven át tartó vízszolgáltatás a katonaság számára és a két vízemelő készülék karbahelyezése csak növelte ezen adósságokat és mindehhez járult az 1723-as tűzvész, mely a városházát teljesen elpusztította. Knnek újraépítése maga több ezer forintot igényel és ha ezt az összeget nem tudják előteremteni, hogyan és miből járuljanak hozzá egy más munkához, hacsak a magánvagy ont pusztulásra nem ítélik? Ezzel a tartalommal december 16-án küldi Sauttermeister a városi hatóság válaszát Daun után Bécsbe. Ezenkívül még egy terjedelmes, emlékiratszerű tiltakozó jegyzéket szerkesztettek, melyben a haditanács első megkeresésére nyolc pontban összeállított ellenérveiket most hat pontba foglalva, de bővebben és alaposabban kifejtve akarták a várparancsnok, illetve fölöttes hatósága elé tárni. Ez az emlékirat azonban alkalmasint csak fogalmazvány maradt, mert hiányzik róla az »Expediatur, Consul Sauttermeister« ellenjegyzés, de egyébként sem volt — legalább a további nyomok hiányának tanúsága szerint — semmi folytatása vagy következménye. Ez az irat elsősorban várostörténeti szempontból érdekes és azért közlöm egész terjedelmében a levéltári anyag közt (5). Ha nem is ebben a formájában, de lényegében ez a tiltakozó és érvelő jegyzék szolgált egy, a legmagasabb instanciához intézett felirat egyik mellékletéül. A városi tanács ugyanis világosszavú levélből (haud ambiguis literis) értesült, hogy a haditanács nem tett le szándékáról, sőt talán még kényszerítő lépésektől sem fog visszariadni, hogy Buda városát az anyagi hozzájárulásra rávegye. Ez à fejlemény aztán arra bírta a város vezetőségét, hogy panaszával egyenesen a Felséghez forduljon és csatolva a haditanács Rescript-jenek másolatát és a városi magisztrátus két mellékletben részletezett ellenvetéseit és bizonyító érveit, arra kérje, hogy mentse fel a várost az újabb teher alól. 1725 január 27-én kelt ez a felirat és utána — semmi nyom, tehát nyilván le is záródott ezzel Buda városának szerepe a királyi palota építésében. De ettől kezdve lassan elapad minden más levéltári forrás is. A kamara hallgat, csak a haditanács emlékezik meg elvétve a budai királyi palota, helyesebben a palotának indult építmény sorsáról. Még 1725 januárjában szóba kerül, hogy az ügyet a haditanács, a kamara és a magyar kancellária együttesen beszéljék meg. 1726 július 27-én a következő meghagyás megy Budára : »... darob zu sein, damit dasiges Schloss dermahleinst in vollkhomenen stand gesezt werde.« (HKR 1726. Reg. 572.) Erre Daun szeptemberben felküld egy tervvázlatot, de rá ismét hallgatás a felelet. Lényegében lezárja a III. Károly korabeli palotaépítés történetét a haditanács Buda várparancsnokához 1727 július 3-án intézett levelének protokolluma : »Approbatur, das zu aldasigen Schloss-bau vormahls beygeschaffte und seithero vorräthig verhandene holz zu denen dippelböden bey demzeüghaus daselbst appliciret werden wollen.. « (HKR 1727. Reg. 765.) Friss, új és ami a legfőbb, hathatós támogatásban részesült építkezés nyeri el a befejezetlen palotához fel nem használt anyagokat : mintegy szimbóluma ez az egész elhanyagolt palotaépítésnek. A várparancsnok szállása a Schweidler-féle házban volt, de mindig visszatér az a terv, hogy a palotában teremtsenek megfelelő lakást e célra, sőt a haditanács 1729 március 26-i leirata arra enged következtetni, hogy a palota mellett egy 39