Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)
Horváth Henrik: H. Heinrich Faust és a bécsi gobelinek 61-75
Egészen más elbírálás alá esnek az eredeti képek és rajzok. Ezeknél a metszőkéhez hasonló eljárás már azért is kevésbé valószínű, mert az ilyen lapok aránytalanul ritkábbak. Nem állítjuk, hogy az ilyen módszerek itt a priori ki volnának zárva. Egyes esetekben minden bizonnyal ki is mutathatók, sőt előfordulhatott az is, hogy a rajzok régebbi metszetek után igazodtak. Ilyen egészen speciális helyzetekből magyarázható kivételek azonban csak megerősítik a szabályt. Az eredeti műalkotás magasabbfokú szpontanéitása már maga is közvetlenebb belső vagy külső élményt, szorosabb kapcsolatot revelál a művész és témája között. Némi fenntartással szabad tehát csak feltételezni, hogy a sikerültebb képhatás és a személyes tapasztalat között bizonyos határozott viszonylatok sejthetők. Ezen apriorisztikus, minőségbeli kritérium helyességét a rendelkezésünkre álló anyag is bizonyítja. Eltekintve a Faust-festménytől, mely kompozíció, festői valőrök, képszerűség tekintetében feltétlenül első helyen áll a Budát ábrázoló műalkotások között, itt még a már említett sárvári mennyezetképre és a Geffels-féle festményre hivatkozhatunk. De utalhatunk ezenkívül a gyérszámú kézirajzokra is, melyeknél úgy a megegyezések, mint az eltérések súlyosabb jelentőséggel bírnak, a hitelességnek egy magasabb fokát képviselik, mint az unalomig elcsépelt metszetek és metszetcsoportok. Ha tehát az alábbiakban kiderülne, hogy az a kevés fenmaradt eredeti rajz a Faust-festmény topográfiai és építészeti adataival megegyezik, vagy pedig azoktól könnyen megmagyarázható okokból eltér, ezzel újabb és — biztosan állítható—• döntő támpontokat kapunk a régi budai városképre vonatkozólag. Ha pedig az így kialakult eredmény a megszokott romantikus festői elképzelés rovására menne, a megalapozottabb történeti megismerés érdekében szívesen eltemetjük ezt a kedves illúziót is. A Fővárosi Múzeum legújabban egy pergamentre vetett tollrajz birtokába jutott, 29 ) mely a városképet nyugatról ábrázolja és éppen a közismert metszetektől eltérő volta és az erősen részletező kivitel miatt személyes tapasztalatokra vall. Még az egyes házak és házcsoportok is az erődítési falakon belül, külön vannak'megjelölve, bár ezek az adatok éppen roppant kis méreteik folytán helyrajzi szempontból nem értékesíthetők. Autopszia mellett szól az a körülmény is, hogy a vártól délnyugatra állott »aula marmorea« négy oszlopai közül csak egy áll még. A metszeteken ugyanis vagy teljesen hiányoznak vagy pedig mind a négy látható. Feltűnők még a Nagyboldogasszony- és a Mária Magdolna-templomoknak szokatlan karcsú arányú tornyai. A királyi várpalota zömök, erődszerű épületkomplexuma elhelyezésben, arányaiban és formáiban minden tekintetben igazolja H. Heinr. Faust olajfestményének architektonikus hitelességét is. A déli részén látható, a faltömbben aszimmetrikusan elhelyezett négy magas árkádnyílás szintén csak egy adott építészeti helyzetnek felelhetett meg. eltekintve attól, hogy ez a motívum a metszetek egy egész csoportjánál is visszatér. Szorosan hozzákapcsolódik az említett múzeumnak egy másik rajza. 30 ) Sőt az anyag (pergament), a technika (finom tollrajz), a részletező és példátlan gondos előadási mód, sőt még a méretek és a rajzolt keretek is teljesen megegyeznek az előbbi lappal, úgyhogy mindkét esetben ugyanazt a mesterkezet kell feltételeznünk. A feliratok betűi is ugyanazt a duktust követik. Az a tény pedig, hogy ellentétben az előbb tárgyalt lapnak olasz feliratával, itt francia szöveggel találkozunk, a felszabadító hadseregben uralkodó bábeli nyelvzavarnál egyáltalában nem meglepő. 71