Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)
Horváth Henrik: H. Heinrich Faust és a bécsi gobelinek 61-75
test túlságos tagoltságával, alaprajzi és homlokzati feloldásával, a tornyok és oromzatok túltengésével stb. A sok légből kapott épületforma között feltűnik a nyugati várfalban látható négy magas árkádnyílás, mely nyilván egy reális adottság benyomását kelti. A házak ezen a lapon csepegő, illetve hosszoldalukkal fordulnak az utcák felé, ami szintén megfelel a valódi tényállásnak. Feltűnő, hogy a későbbi Siebmacher-féle metszeteken, így leg világossabban az Ortelius »Chronologia«-jában megjelent lapon, az épületek megint oromzatukkal néznek az utca felé. Tagadhatatlan, hogy ez az utóbbi a későbbi metszőnemzedékek számára, még Buda visszafoglalása után is, mintakép maradt és az utánzatoknak, kölcsönzéseknek, változatoknak óriási produkcióját ihlette meg. Még a rengeteg emlékérmen is, melyek ezen világtörténeti esemény alkalmával verettek (Gohl, Budapest Emlékérmei I. 138 darabot sorol fel), tovább él Siebmacher és követőinek, köztük a két Meriánnak koncepciója. Különös érdekességgel bírnak éppen a Faustfestmény elbírálása szempontjából azok a darabok, ahol a hátlapon szintén diadalmenet van ábrázolva. (Gohl I. 36.) Ezeken nemcsak a zászlóegyüttes, a lóábrázolás és a török foglyok utalnak az olajfestmény motívumaira, hanem a triumfáló császár tartása is, aki itt a győztes hadvezér helyét foglalta el. Csak a ruházatban mutatkoznak eltérések, amennyiben a triumfátor ez esetben korszerű páncélruhában díszeleg, akár mint Merian portréján, míg az olajfestmény az ábrázoltat a római imperátorviselet által egy klasszikusabb, az antik kulisszadaraboknak (díszkocsi, diadalív, szobrok, erények stb.) megfelelő szférába emeli. Fiziognomiailag viszont a Faustképen szereplő herceg és a már említett Merian-festmény után készült metszet nagyon közel állanak egymáshoz. Annál meglepőbbek az eltérések a városkép ábrázolásában, melyek az ormokon mindenben a metszetek mintáját követik. Ezek a metszetek a pest-budai helytörténeti kutatásban mindig a vita középpontjában állottak és lényegesen hozzájárultak ahhoz, hogy a régi Buda városszilhuett je és topográfiája annyira összekuszálódott. Kremmer Dezső 28 ) egy kimerítő és tanulságos értekezésben foglalkozott ezzel a kérdéssel és szinte filológiai akríbiával igyekezett a különböző lapoknak egymástól való függési viszonyát és összetartozó metszetcsaládok létezését kimutatni. Ezt a munkát egyszer meg kellett csinálni és hálával tartozunk a túlkorán elhunyt szerzőnek ezért a fáradságos munkájáért, még akkor is, ha más következtetésekre jutunk és főleg a kérdéses grafikai anyag hitelességébe vetett hitét ma már nem oszthatjuk. Éppen az általa kibogozott kölcsönhatások és függési viszonyok nagyon instruktiv bepillantást nyújtanak a késői XVI. és XVII. századi rézmetszők művészi felfogásába és műhely üzemébe. Az örökös kölcsönzés, variálás, plagizálás ekkor szinte a tájkép- és prospektusgrafika biológiájában gyökeredzik. Ez kivált a könyvillusztrálásra és ezen belül elsősorban az útleírásokra és a kortörténeti hadjáratokat tárgyaló kiadmányokra vonatkozik. Általános szokás volt a kész mintarajzok vagy régebbi metszetek felhasználása. Igaz, hogy ezeken gyakran önkényes változtatásokat eszközöltek, nem azért, hogy az újabb, esetleg a helyszíni tapasztalatokat beledolgozzák, hanem inkább azzal a szándékkal, hogy a témát időszerűbbé tegyék vagy a festői hatás intenzitását, esetleg a szemlélők kíváncsiságát vagy csodálkozását fokozzák. Ez a minket ehelyt érdeklő témakörnél annál természetesebb, mivel a török Buda százszázalékos exoticumnak számított. 70
