Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

ért hátrányokért soha sem áll bosszút, hanem ítéletében megnyugszik. A törvénykönyv ezután megadta a békeeskü formuláját is; ebben az ígéret megszegéséért az esküszegés büntetését helyezte kilátásba. Buda és Pest tanácsának a kamarai adminisztráció irányítása alatt kialakult gyakorlata pontosan követte a Pr. Cr. rendelkezéseit, sőt a békeesküt még szélesebben alkalmazta. Ilyen Urphedet kellett adnia annak is, akit az eljárás során valamilyen szenvedés ért (fogság, tortúra), de utóbb ártatlannak nyilvánították, és szabadon bocsátották. Békeesküt tett a szentségtörő lopás felbújtásának vádjától tisztázott Wallisch, az 1699-ben a tortúra kiállása után a gyermekölés vádja alól felmentett két nő, a pesti József-napi vásáron lopás miatt letartóztatott egyik terhelt.

187 De ugyanígy távoztak el azok, akiket testfenyítő vagy megszégyenítő büntetés után száműztek a városból.

188 Es békeesküt követeltek meg a tömlöc vagy a vasban végzett munka kitöltése után, esetleg egy részének kegyelemből történt elengedésekor a szabaduló elítéltektől; így a liszttolvaj Panteli és Vukosan rácoktól, az elmebajos emberölő Hayvastól, a kétfeleségű Kernertől stb.

189 Az ígéret szövege, melyet a bűnügyi iratok, sőt néha maguk a tanácsjegyzőkönyvek is feljegyeztek, azt akijelentést tartalmazta, hogy a hatóság eljárása (ha tortúra volt, az is) törvényes volt, s ezért a szabaduló sem maga, sem más útján soha nem áll bosszút, ilyen akcióban nem segédkezik. Ha esküvel megerősített ígéretét megszegné, az (osztrák) bűntetőkódex előírása szerint, kegyelem nélkül úgy kell eljárni ellene, mint az esküszegőt (Vrphedt Brecher, nőnél Meineidige Vrphedt brecherin) megilleti.

190 A békeeskü szövegét megtekintve nyilvánvalóvá lesz, hogy ez szorosan követi a Praxis Criminalisban található mintát. Arra azonban, hogy valaki a városok elleni bosszúra kísérletet tett, s emiatt bíróság elé került volna, gyakorlati példa nem fordult elő. j) Bűnügyi költség (Pr. Cr. 54— 55. c.) A nemegyszer egy éven túl is elhúzódó letartóztatással, valamint a büntetőeljárással kapcsolatban felmerülő költségek komoly gondot okoztak az amúgy is anyagi nehézségekkel küzdő városoknak. A Pr. Cr. 54. cikke úgy rendelkezett, hogy ha vádló nem lép fel, s a vádlottnak sincs többje, mint amiből adósságait fedezheti, minden költség a joghatóság gyakorlójára hárul, s ezt nem háríthatja át alattvalóira. Ha azonban a vádlottat halálra ítélik, vagy rendkívüli büntetéssel sújtják, az ő javaiból — a lopás útján szerzetteket persze kivéve — a bíróság lefoghatja a költségeket. A vádlót terheli minden költség, ha a vádlott a gyanúokokkal szemben tisz187 L. IV. fej. 184, 64, 143. jz.; az utóbbinál az Urphed említése Ptjkv. 1700. márc. 30, II. 340. 188 L. IV. fej. 164, 155. jz. 189 L. IV. fej. 147, 35, 114. jz. 190 Pl. Grasseckher: Acta iud. 1699. júl. 21; Btjkv. 1699. dec. 7, II. 600, III. 140; Ptjkv. 1704. okt. 24, Hl. 262.