Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

tio) is el kellett készíteni.

180 Hasonlóan foglal állást Mosel alig későbbi jogkönyv javaslata is. A bíró adja elő az ügyeket, utána az idősebbeken kezdve kiveszi a tanácsosok szavazatait, a többség alapján mondja ki a határozatot; egyenlőség esetén az ő szavazata a döntő, övé a végrehajtás joga is. (Ez egyébként a polgári perekre is ugyanígy áll, hiszen a javaslat elsősoiban ezeket tartja szem előtt.)

181 Amikor a budai szindikus 1703 elején a tanács megbízásából megteszi javaslatát a tanács és a polgárság jobb egyetértése végett, elsősorban a szavazás szabadsága és rendje mellett tör lándzsát.

182 De ellenfelének, Bösinger polgármesternek panaszirata elárulja, hogy az érdemi döntést mennyire befolyásolta a szindikus : azt követeli, hogy ez ne szavazzon előre, és ne hallgassa meg — nyilván ülésen kívül — a feleket.

183 Az így létrejött javaslatot ratificatio végett fel kellett terjeszteni az adminisztrációhoz, mely viszont gyakran továbbította az udvari kamaiához. Itt hozták meg az ítéletet, s ezt ugyanazon az úton visszaküldték az illető város tanácsának végrehajtás végett. A büntetőperekben tehát nem volt mód fellebbezésre, legfeljebb a végleges döntés előtt panasszal lehetett fordulni valamelyik magisztrátus ellen. A tanács a vádlottat maga elé állította, 8 az ítéletet kihirdette — egyes adatok szerint felolvasta — előtte.

184 Az ítélet tartalmára és végrehajtására később, az egyes büntetésnemekkel kapcsolatban térünk rá. Amennyiben nem halálra, vagy éppen csekély pénzbüntetésre, egy-két napi áristomra szólt, az eljárás az elítélt békeesküjének letételével és a költségek behajtásával ért véget. i) Békeeskü (Pr. Cr. 56. c.) A békeeskü (Urfehde) révén, egy olyan intézmény honosodott meg a két testvérvárosban, melynek eredete a germán törzsek jogára vezet vissza. A vérbosszút lezáró egyezkedés a jóvátételben való megállapodásra vezetett; ilyenkor a felek ünnepélyesen megesküdtek, hogy ezentúl békében fognak élni. A békeesküt változatlanul fenntartotta a középkori német jog,

185 és sajátos módon az inkvizitórius eljárás is átvette. Egy 1651-ben hozott alsó-ausztriai döntvény szerint a városi bíróságnak a területéről kiutasított delinkvenstől ilyen ünnepélyes esküt (geschuiornes Urphed) kell megkövetelnie, s az ítéletben megjelölnie azt a büntetést, amely megszegése esetén reá vár.

186 Néhány évre rá II. Ferdinánd büntetőkódexe (Pr. Cr. 56. c.) az intézmény t részletesen is szabályozta. Havalakitnem ítélnek halálra, a bíróság illetékességi területéről kiutasítják, rendkívüli büntetéssel sújtják, vagy kegyelmet kap, a hatóság vegyen tőle írott, sőt súlyosabb cselekménynél esküvel megerősített biztosítékot (cautio iurata de non vindicando) arra nézve, hogy a terület ura, tisztviselői, lakosai vagy földje ellen az őt 180 KA Exp. 1696. jan. 23, no. 43, vö. I. fej. 57. jz. Aláírására 1. fent 103. jz. 181 Pars II. tit I art 1. 182 Corr. mag. 1703. jan. 19, Btjkv. 1H. 577—579. 183 Uo. in. 581—582, IV. 549—550. 184 Pl. a Gall-ügyben, Acta adm. cam. 1696. febr. 29; felolvasás még becsületsértési ügyben is, Btjkv. 1696. ápr. 13, II. 72. 185 Conrad i. m. 67, 228. 186 Suttinger i. m. 860.