Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
névaláírását. Az adminisztráció természetesen híven továbbította az utasítást. 103 Az 1702-i utasítás híven foglalta össze az inkvizitórius büntetőeljárás szakaszait, melyek között jellemző módon sem vád, sem peremelés nem foglaltatott. Arról azonban nem ad képet, hogy a nyomozó elven nyugvó büntetőper maga is két főrészre, kétféle inkvizícióra oszlott. Ezt a kettéosztást a Carolina utáni német büntetőjogi irodalom dolgozta ki. Az általános vizsgálatnak (Generalinquisition) az volt a célja, hogy tisztázza a bűncselekmény elkövetését általában, a gyanúsított elleni lépések nélkül. A bírónak a törvényi tényállás megvalósításáról kellett megbizonyosodnia (constare de corpore delicti) az egyes cselekményekhez képest más és más módon: emberölésnél, testisértésnél szakértői szemle útján, gyújtogatásnál a leégett ingatlan közvetlen észlelésével, látható eredmény nélküli bűntetteknél tanúvallomások segítségével. Csak ezután került sor a különös vizsgálatra (Spezialinquisition), mely már a gyanúsított személy ellen folyt, és rendszerint elfogatásával járt együtt. Az olasz büntetőjogászok nyomán a különös nyomozás articulatim történt, vagyis a bírónak a generális nyomozás során nyert értesülései alapján kérdőpontokat kellett kidolgoznia, s a gyanúsítottat valamint a tanúkat ezekre nézve kihallgatnia. Ha a vádlott tagadott, viszont az addigi eljárás elég terhelő anyagot halmozott fel ellene, a bíró közbenszóló ítélettel elrendelte a tortúrát. Ez is előre megfogalmazott kérdőpontok alapján folyt le, majd a bíróság meghozta végítéletét. 104 A generális és speciális nyomozás (vagy vizsgálat) megkülönböztetését írta elő a Praxis Criminalis 22. cikke is, hozzátévén, hogy a vádló fellépése semmi esetre sem gátolhatja meg a hatóság inkvizíciós eljárását. Ez a disztinkció élt a megyei gyakorlatban is, de az általános bűnügyi nyomozáson túlmenő inquisitio generalis csak a XVIII. század közepétől irányult — talán éppen a Pr. Cr. hatására — egy már tudomásra jutott bűncselekmény kivizsgálására, 105 Buda és Pest kezdetlegesebb büntetőeljárása használta ugyan az említett kifejezéseket, de némileg módosítva. Azoktól a később tárgyalandó esetektől eltekintve, amelyekben vádló lépett fel, eljárását maga is inkvizíciónak nevezte, és így is folytatta le (processus inquisitorius, peinlicher Inquisitions Prozess). 1QG Nyomát találjuk annak is, hogy a budai tanács az általános vizsgálat eredményéhez képest kijelenti a különösre való áttérést. 107 De az általános és különös nyomozás helyett kezdetben a terhelt kihallgatását választotta ketté : interrogatoria generalis néven a neki feltett személyi természetű kérdéseket, i. specialis alatt a bűncselekmény elkövetésének körülményeire vonatkozó kihallgatását értette. A XVII. század vége felé az elfogatást rögtön követő, ós folyó szövegben elmondott vallomást „sommásnak" mondották (Summarischer Aussaag), 1 ^ a kérdőpontok feladását ós 103 K AHofb. 1720. ápr. 10, no. 7; KA Exp. 1702. ápr. 26,no. 53; Int. a. a. nr. 612. 104 E. Schmidt i. m. 168, 186—188. 105 Meznerics i. m. 51—53. ice |gy pi a Reirtold, Freymueth és Hay vas-ügyben, 1. sorra IV. fej. 73, 164 és 35. jegyzetnél. 107 Acta iud. 1692. márc. 3: Zandl . . . vermittels angestelten Generalis Inquisitionis ad specialem zu schreiten rechtlich grauieret wordten. Vö. IV. fej. 184. jz. 108 PI. Acta iud. 1698. máj. 27, 1699. júl. 21, 27.
