Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
Függelék : Pest város jogkönyvtervezete (1697)
A gazdaságilag és társadalmilag egyre erősödő városok azonban nem mondtak le önkormányzati jogaik követeléséről. Ettől kezdve — a körülményeknek megfelelően hol élesebb, hol enyhébb formában — állandóan folyt a küzdelem e jogokért mindaddig, míg a két város 1703-ban elérte célját, s megszerezte a szabad királyi városi jogokat biztosító privilégiumot. E küzdelmet a két város nem vívta mindig egyenlő eszközökkel és egyforma eréllyel. Eleinte Buda állt a küzdelem élén: kezdettől fogva gazdagabb polgársága az első években alkalmasabb volt ennek a küzdelemnek az irányítására. Később azonban, a század utolsó quinquenniumától kezdve Pest vette át a vezető szerepet. Ezt általános fejlődésének kedvező tényezői tették lehetővé. A földrajzilag zárt helyen fekvő, homogén és belterjes társadalmi szerkezetű, a kamarai igazgatóság közvetlen gyámkodása alatt álló Buda mellett Pest erőteljesebben növekedett. Ügyesen ki tudta használni azokat az előnyöket, amelyeket kedvező gazdaságföldrajzi fekvése biztosított számára; társadalma heterogénebb jellegű volt — németek, magyarok és szerbek lakták, katolikusok mellett protestánsok és zsidók is letelepedtek —, s ez mozgalmasabb, életerősebb fejlődést jelentett; pénzügypolitikai helyzete megnyugtatóbban alakult, mint a sokkal gazdagabb testvérvárosban; vezetőségének személyi adottságai hozzájárultak e lehetőségek teljes kiaknázásához. A küzdelem nem egyszerű társadalmi és igazgatási képletek között zajlott. Nem az egységes városi polgárság állt szemben az egységes központi hatalommal. A kamarai igazgatóság sikerrel igyekezett megbontani a városi társadalom egységét. A gazdagabb polgárság egy részét oldalára vonta; a jómódú polgárság másik, tekintélyesebb része azonban szilárdan kitartott az önkormányzati gondolat mellett, melyet a leghatározattabban a városi tanács vezetősége, különösen Proberger Jakab serfőzőmestertanácsúr, többszörös bíró és Mosel Antal syndicus képviselt. A szegényebb polgárságot társadalmi ellentétek választották el a gazdag polgárság érdekeit képviselő tanácstól, azonban — különösen a küzdelemnek kritikus, az érdekekre világos fényt vető korszakaiban — a szegényebb polgárság is a tanács önkormányzati elképzelései mellett állott. — Érdekes módon vált ketté a központi hatalom kezdetben egységes Önkormányzatellenes felfogása a küzdelem későbbi szakaszában. A kamarai igazgatóság kezdettől fogva mindvégig mereven ellenezte az önkormányzati gondolatot, mivel ez az anyagi előnyöket is jelentő elsődleges kizsákmányolási forma megszüntetését jelentette. Kezdetben a bécsi kamarai szervek hasonlóan gondolkodtak. Bécs azonban a század utolsó éveiben — okulva a szomorú tapasztalatokon — belátta, hogy az elsődleges kizsákmányolási forma nem felel meg a magasabb pénzügypolitikai elképzeléseknek. Az udvari kamara elképzelése az volt, hogy — fenntartva természetesen a kizsákmányolás elvét — lehetővé teszi a városok nagyobb ütemű fejlődését, hogy így még nagyobb hasznot fölözhessen le róluk a különböző adók formájában. Ebbe az elgondolásba természetesen tartozott bele az önkormányzati elvnek a kamarai igazgatósággal szemben is történő támogatása. így a század utolsó éveiben az udvari kamara és a városi önkormányzati pártok egymásra találtak, s a kamarai igazgatóság egyre nehezebben tudta tartani addigi pozícióit.
