Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

VI. fejezet. Az idegen jog uralma

1666), mégpedig nemcsak a Budán is alaposan forgatott „Practica nova rerum criminalium" című munkája,

127 hanem perjogi kézikönyve, a „Jurisprudentia forensis Romano-Saxonica"

128 révén is. Az adminisztrációnak a bíráskodásból való kikapcsolása után folyt le a budai tanácsban az a vita, amely Carpzovnak a pótló esküről vallott nézetei körül is zajlott.

129 Utána a kamarai hatóságok még leginkább Andreas Gaill (1526—1587) nevét emlegették;

130 ő volt az ugyancsak idézett Mynsingerrel (1517 — 1588) együtt

131 a birodalmi kamarai bíróság gyakorlatának első feldolgozója. Mellettük csak itt-ott villannak fel az iratokban a római jog magyarázói vagy valamelyik német főbíróság gyakorlatának ismertetői (Besold, Brunnemann, Harpprecht, Mascard, Rosbach, Schambogen, Schneidewinus, Suttinger).

132 Idézésüknek csak annyi a jelentősége, hogy a kamarai hatóságok az ő tekintélyük tiszteletét igyekeztek a városi tanácsokban meggyökereztetni. Gondoljunk arra, hogy pl. Kithonichra senki sem hivatkozott ez idő tájt Budán és Pesten. A büntetőjog recepciójának eszköze szinte kizárólag a felülről jövő kényszer volt, mert a Pr. Cr. 20. cikke büntetőügyekben a legszűkebbre (az akkuzatórius eljárás homályos eseteire) szorította az ügyvédek közreműködését, és a két város gyakorlatában legfeljebb egy-egy védőiratot szerkesztettek. A magánjogi és eljárásjogi szabályokat azonban hatóságok és jogászok együttműködve ültették át a városokba. Nemcsak azokat, amelyeket a széttagolt német birodalomban általában követtek, hanem köze• lebbről az osztrák jog intézményeit is. Néhány perben a jogforrásokra is kiterjeszkedő vita folyt le — írásban — a városi bíróságok előtt. A többször említett Koch-hagyaték ügyében az özvegy ügyvédje először azzal próbálta a végrendelet érvényességét megvédeni, hogy hazánkban nem a római, hanem a magyar jogot követik, ez pedig megelégszik 2—3 tanúval. A felperes ügyvédje (Multz) tudatlannak mondotta ellenfelét, mert az országban sokféle nép él, tehát disztingválni kell: ha a bíróság és a felek magyarok, a magyar jog érvényesül, ha viszont mindezek németek, a római-német jog (ius Germanicum, sive Caesareum commune). Különösen itt Budán, ahol majdnem minden polgár német, a tanács és az adminisztráció is az, a császári jog hatályos, amint a gyakorlat bizonyítja. Az alperesi válasz római jogi hivatkozások mellett a szokásjog forrásértékére utalt (consuetudo enim facit legem), de Multz tagadta, hogy ez lerontaná a római jogot, a szükséges kellékek — időmúlás, ésszerűség, az egész nép egyetértése — hiányában. Buda még csak „Neo-Nascens Respublica", tehát gyakorlata ezekkel a kellékekkel nem bírhat.

133 A budai tanács és az adminiszt 127 L. I. fej. 50, III. fej. 164, 174, IV. fej. 32, 36, 43, 63, 100, 103, 138, 229. jz. A 43. jegyzetben id. helyen a budai tanács még Carpzov forrásaira (Ayrer és mások) is utal. L. róla Dôhring i. m. 296, 301—302, 384. 128 L. IV. fej. 184. 202 (Győrből), 261. jz. A címet csak az utolsó helv adja meg. 129 L. III. fej. 290, 303. jz. 130 L. IV. fej. 229, V. fej. 122, 663. jz., róla Dôhring i. m. 284, 395. 131 L. V. fej. 636. jz., róla Dohring i. m. 284, 427—428. 132 L. III. fej. 148, IV. fej. 261, V. 122, 560, 636, 658. jz.; hozzá Dôhring i. m. 284, 297, 427—428. 133 Acta adm. cam. 1702. ápr. 26, az ügyre 1. V. fej. 656 sköv. jz.