Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

VI. fejezet. Az idegen jog uralma

ilyen világosan. Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a városoknak átadott polgári perek sem folyhattak le az adminisztráció gyámkodása nélkül. Ebben részük volt maguknak a feleknek is, akik minden apró-cseprő dologban beadvánnyal fordultak hozzá, s ott szíves meghallgatásra találtak; a pesti jogkönyvjavaslat kísérőirata világosan kimondja ezt.

48 Ugyanezt panaszolja fel a budai tanács 1700-ban benyújtott kérvénye, mely az adminisztrációnál elfekvő, több mint negyven memóriáié elintézését kéri. Ha a város ellen tesz panaszt valaki, arra bezzeg azonnal készen van a határozat ! A válasz a hatóság iratkezelésére is fényt vet: a tanács — úgymond — készítsen az elfekvő iratokról jegyzéket, s ha ezt benyújtotta, majd határozatot hoznak.

49 A delegált perekben követett eljárást is a tanácsokkal szembeni bizalmatlanság és a rossz ügykezelés magyarázza meg. Hogy csak egy példát ragadjunk ki, Mäzinger kőműves és felesége vagyonuk és tartozásaik különválasztása érdekében külön-külön kérvényt adtak be az igazgatósághoz. Ezeket a budai tanács kapta meg elintézésre, mely hamarosan jelentette, hogy a felek válópere az egyházi bíróságnál függőben van. Az asszony újabb beadványára a főhatóság a tartozások és a női vagyonjogok kérdésére korlátozta a vitát, és elrendelte a tanácsnak: hívja össze újra azt a bizottságot, amely már eljárt az ügyben. A város jelentése alapján az adminisztráció nyüván elkülönítette a vagyont, de évek múltán a házasfelek megint külön-külön zaklatták kórvényeikkel, s akkor ismét a tanács kapott megbízást az ügy elintézésére.

50 Valamennyi nagyobb polgári pert végig kísérhetnénk ebből a szempontból; kiderülne belőlük, hogy az adminisztráció döntéseinek előkészítésére, a bonyolult és fáradságos bizonyítási eljárás lefolytatására használta fel a tanácsokat, önállóságot azonban nem adott nekik. Ha maga az igazgatóság foglalkozott az üggyel, ezt olyan módon folytatta le, mely átmenetet képvisel a rendes írásbeli per és a — mondjuk — közigazgatási eljárás között. A felek beadványainak döntő szerep jutott benne, s ezek hiányában a per gyakran egyszerűen elakadt. A panaszos beadványát az igazgatóság először jelentéstételre adta ki az ellenfélnek (

Berichts-Abforderung), s ezt többször meg is ismételhette. Nyilván az alsó-ausztriai Regierung eljárása szolgált példaként. Ott 1651-ig, a határnapok lerövidítéséig a hatóság egyszer 8 és kétszer 3 napot szabott a bepaszolt félnek, mielőtt ellenfele kielégítését (Unklaghaffihaltung) elrendelte volna. A kormány köteles volt a felek és ügyvédeik előadásait szorgalmasan megvizsgálni, a szakvéleményeket figyelembe venni, és ezekhez mérten esetleg az uralkodónak előterjesztést tenni.

51 A beadványok tehát egyben periratok is voltak. Az adminisztráció szabályos — de nem következetes — eljárásában is ezt látjuk. Sauttermeister városi kamarás atyjának megrágalmazója ellen pl. kétszer nyújtotta be beadványát, s ezeket a hatóság jelentéstételre kiadta az ellenfélnek, a második esetben már 3 napos határidővel. De az elmakacsolással, a jog szerint (was die Rechten ausweissen), csak a 48 L. I. fej. 66. jz. 49 Acta adm. cam. 1700. jún. 14, id. Gárdonyi i. m. 487, 4. jz.; KA Besch. Pr. 1700. jún. 16, VI. vol. 84v bis fol. 50 L. V. fej. 564, 565, 591. jz. 51 Suttinger i. m. 30—31.