Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

V. fejezet. Magánjog

közéletben nagy szerepet vitt Unger János György hosszadalmas pere feleségével. A már nem egészen fiatal Unger 1694-ben jómódú bécsi leányt vett feleségül. Az asszonyka azonban nem volt hajlandó sem ura üzletében, sem gazdaságában dolgozni, és még szülei is szót emeltek az ellen, hogy Unger „rabszolgasorban" akarja tartani. Amikor a férjet hivatalos és üzleti ügyei egy félévre elszólították Budáról, a menyecske állítólag ezer forintot meghaladó kárt is okozott neki rossz gazdálkodásával. Az idős tanácsos erre néhány ütéssel akarta „jó útra téríteni", s az asszony emiatt elköltözött tőle. A férjnek egy későbbi beadványa szerint rossz társaságba is keveredett, ami Mascardus jogtudós véleménye szerint a házasságtöréssel ér fel; hét esztendő alatt — úgymond — ötször hagyta el ura házát. Az asszony már 1696 tavaszán az adminisztrációhoz fordult, és kérte ura kötelezését a házasságba vitt javainak kiadására meg a szükséges eltartás biztosítására. Ekkor — vagy egy későbbi beadványában — felpanaszolta, hogy férje tirannisch bántalmazta, ezért egy ingben kellett menekülnie tőle. A tanácsos viszont azt fejtegette, hogy az asszony fölött fennálló joghatósága kényszer nélkül illuzórius lenne, és nem kegyetlenül, csak igazságosan, férji jogán (iure maritalis potestatis) fenyítette meg. A jogtudósok (Rechteslehrer) tanítása szerint egyébként még akkor is a férj kezén marad a hozomány, ha a különválást durvaság miatt kimondják, de ez nem történt meg. Az asszony válaszára felelve Unger újólag kijelentette: a jog minden tisztességes embernek megengedi, hogy felesége fölötti hatalmánál fogva megverje őt, ha rászolgált. Mérsékelt (modérai) fenyítése — mint elárulja — abból állott, hogy öt-hat megérdemelt ütést mért rá a bikacsökkel, ami nyilván nem tekinthető kegyetlenségnek ! A következő szakaszban visszatérünk még erre az ügyre, melyben végül is az idős férj húzta a rövidebbet.

560 Mint még több alább megemlítendő ügyben, Wiltzl Mátyás budai festőnek és feleségének házastársi viszonyában is a rossz bánásmód adott okot az asszonynak arra, hogy urát elhagyja. De a tanácstól tartásdíj megítélését kérve, Wiltzlné egy másik okot is kiemelt, ti. férje hűtlenségét. Buda hatósága áristom terhével kötelezte a festőt, hogy fedezze az asszony ellátását, és ne gátolja egészsége helyreállítását. Anyagi követeléseit azonban csak hosszas eljárással, az adminisztráció segítségével tudta behajtani.

561 A házasságtörés következményét a pesti plébános emelte ki az emiatt pénzbüntetésre ítélt Leeb Pál ügyében. Előadta a tanácsban, hogy ha az asszony nem akar, egy év és egy nap eltelte után nem köteles férjével élni; kérte számára tartásdíj megállapítását.

562 De természetesen a nő magatartása is adhatott okot az életközösség megszakítására. Byenkor is a plébános, Rost bognárék esetében a budai jezsuita rektor vitte az ügyet a tanácshoz. A magisztrátus már megállapított heti 45 krajcár tartásdíjat, de azután a böjti időre való tekintettel úgy rendezte a viszályt (Ehemissverständtnus), hogy az asszony kövesse meg férjét ennek lábainál, fogadjon neki illő tisz560 Unger beadványai é. n.: KA Mem. u. Anbr. 17 U, 68 U (326—327. fol.); az ötszöri elhagyásra KA Hofb. 1701. márc. no. 13. (203v fol.), az első ismert iratváltás, KA Besch. Pr. 1696. márc. 27, máj. 18, aug. 11, IV. vol. 13, 16, 27. fol. 561 Btjkv. 1700. szept. 10, 15, Hl. 286, 289, IV. 153, 156: KA Besch. Pr. 1700. okt. 19, VII. vol. 37. fol. 662 Ptjkv. 1698. máj. 23, szept. 22, II. 116, 152. 18* 275