Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

V. fejezet. Magánjog

szolgáltatás fejében. Szó szerinti ügyvivő volt pl. Herus Mátyás Henrik udvari ágens, aki a budai nyergesek és kerékgyártók megbízásából kieszközölte Bécsben céhartikulusaikat, a 100 forintos taksát kölcsönből fedezte, de sem költségét, sem fáradságát nem fizették meg. Érdekében (1697-ben !) a magyar kancellária írt le a városnak.

288 Megbízás alapján jártak el az ügyvédek is, akikről később még lesz szó. De talán nem tévedünk, ha az ügyvitel és nem a szolgálati szerződés körébe vonjuk azokat a jogviszonyokat is, amelyek a vendéglő, csapszék, mészárszék, szatócsüzlet vagy malom tulajdonosa és az üzletet bizonyos önállósággal vezető pincér, legény vagy szolga között fennállottak. Az ebből a viszonyból származó perek legalább is ügyvivőnek tüntetik fel az utóbbiakat, ha nem is lehet ezt minden üyen vendéglátó üzemre általánosítani. A fogadósok, vendéglősök „pincéreinek" ezt a jogállását a betelepülők nyilván az osztrák gyakorlatban szokták meg. A bécsi Sárga Sas vendéglőse, Meissner pl. Budán kereste időközben átköltözött pincérén, Hofreutter Mátyáson 84 forint elszámolási követelését, s az itteni bíróság segítségével másfél év alatt majdnem a felét be is tudta hajtani.

289 Nem érdektelen a pesti városi italmérésben alkalmazott „pincemester" jogviszonya sem. A bor beszállításával, tárolásával és a vendégek kiszolgálásával kapcsolatos kötelességeiről nem szólva, a magáéból kellett gondoskodnia a poharakról és a világításról, viszont a kimért bor egy akója (32 pint) után 2 pint az övé volti a sör utáni nyereség pedig csekély illeték fejében ugyancsak megillette.

290 Nemcsak a városok, de a más üzleteikkel, birtokukkal elfoglalt jómódú polgárok sem tudták kocsmájuk mindennapos forgalmát ellenőrizni, s így a vezetésével megbízott „pincérrel" szerződésre léptek. Ebből eredtek a bonyolult elszámolási perek, melyek adott esetben a sikkasztás (vagy hűtlen kezelés) következményeivel jártak. Wurmb János pincére, Breitlruckh Pál „pajkosságból" elkártyázott 50 forintot gazdája jövedelméből, ezért a budai tanács az összeg megtérítéséig vasban végzendő munkára kárhoztatta. Egy hónapra rá azután a tulajdonos elfogadta eskü jót arra, hogy a hiányt lassanként meg fogja téríteni, s így alkalmasint kiszabadult.

291 Kokall Ferenc tehetős budai polgárnak a Zöld Koszorú csapszékében működő vendéglőse 88 forint adósság hátrahagyásával megszökött. Erre a tulajdonos törvényes zálogjogát (Hauss Gerechtigkeit) érvényesítvén, a hátrahagyott ingóságokat a vízivárosi bírósággal zár alá vétette, megbecsültette, és meg is kapta. Egy Kemple nevű obsitos, aki a csalárd vendéglősnek biztosíték nélkül 40 ft kölcsönt adott, a fellebbezés minden lehetőségének kimerítése dacára is hoppon maradt.

292 A jogszokás elismerte a tulajdonosnak azt a jogát, hogy a szerződésszegő pincér ingóságait zár alá vegye; amikor a budai tanács a városi strázsamesterrel verette le az említett Wurmb János lakatját, az adminisztráció felelősségre vonta érte.

293 288 OL Kane. Cone. Exp. 1697:128. ex Aug. 289 Acta iud. 1693. szept. 12, itt Bécsnek 1695. febr. 23-i megkeresése is. 290 Pásztor i. m. 320, 1704-i szabályozás. 291 Btjkv. 1697. márc. 27, ápr. 29, II. 153, 160. vö. a IV. fej. 206. jegyzetnél. 2M Acta adm. cam. 1701. júl. 18. A bérbeadó törvényes zálogjogát 1. fent a 202. jegyzetnél. 293 KA Besch. Pr. VTU. vol. litt. W, 1704. máj. 26.