Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
V. fejezet. Magánjog
vitára adott alapot. Sajátos megállapodás jött létre Pesten Gyöngyösi János deák és a szentendrei rác kapitány között; az előbbi sót szállított Simontornyára az utóbbinak kocsijával, de ennek fejében vállalta, hogy visszafelé bort hoz neki. János deák szolgája azonban túl súlyosnak találta a bort, s ezért nem hozta el; a rác kapitány most a visszaútra eső díjat követelte. A tanács elfogadta ugyan a fuvarozás teljesítésének lehetetlenségét, de a második út fuvardíjának felében, 2 és fél forintban marasztalta Gyöngyösit. Jogilag tehát a kocsibérlet díja helyett fuvarozást kötöttek ki; mivel ez nem valósult meg, a bérösszeg vált esedékessé. 254 A fuvardíjat követelte Szegedi Mihály, aki 15 forintért bőröket szállított Purkhart Pálnak Szegedre, de visszafelé is hozott 32 bőrt, amiért még nem kapott díjat. Az alperes azzal védekezett, hogy Szegedi a megállapodás ellenére nem segített neki bőrt vásárolni, viszont hat utast hozott visszafelé pénzért. A tanúbizonyítás Szegedit igazolta, de mivel a hat személytől megkapta díját, Purkhartot csak a maga részében, 3 forintban marasztalta a pesti tanács. 255 Legtöbbször a fuvarozónak az áru átvételétől kiszolgáltatásáig tartó kártérítési felelősségéből származott vita. A római jogban a vállalkozó csak a közönséges véletlen veszélyét viselte, de az el nem hárítható erőhatalom ( vis maior) behatásáért nem felelt. Gyakran hivatkoztak erre az elvre a városi gyakorlatban. Veresmarti Mihály pl. Budán nyújtott be keresetet Tamás székesfehérvári rác ellen, aki vállalta, hogy a pesti parton álló három hajóját sórakományával Győrbe viszi. A megrendelő még a szerződéskötés napján meghagyta Tamásnak, hogy menjen át a szigetre és a budai oldalra, de ő a pesti parton maradt, s itt a szél a három hajót a Dunába borította. Az alperes azzal védekezett, hogy nem kapott ilyen utasítást, hiszen Veresmarti még 100 kősót várt a rakományhoz; ez viszont azt állította, hogy ezt a mennyiséget egy kis hajón akarta átvinni a többihez Budára. A tanács bizonyításra kötelezte a felperest arra nézve, hogy elrendelte az aznapi átkelést; ha ez sikerült, tehetjük hozzá, az alperest a megrendelő utasításának megszegése miatt kártérítésre kötelezték. 256 Gabonaszállításnál okozott kár és túlfizetés címén követelt az ismert Kohlbacher 600 forintot Leeb Páltól. Ez elismerte, hogy még tartozik neki, de azzal védekezett, hogy a szállításnál baleset érte, és utasításra még állnia is kellett, ami sok költséggel járt. Ennek dacára az ítélet elmarasztalta, s a tartozását előjegyezték a házára. 257 A háborús viszonyok között az is előfordult, hogy a megrendelő vállalta a felelősséget minden kárért, mely szállítás közben a fuvarosokat érheti, így történt a fuvarosok állítása szerint Kundorff Dénes esetében, akinek megbízásából éppen az erdőn fuvaroztak, amikor a huszárok megrohanták őket, és elvették hét ökrüket. Mivel a fuvarosok tanúval is alátámasztották kártérítési igényüket, és készen állottak esküt is tenni, a budai tanács (eléggé következetlenül) arra kötelezte Kundorffot, hogy négy héten belül vagy pótolja az ökröket, vagy fizesse meg értékük felét, egy ökröt 25 tallér254 Uo. 1692. júl. 6, I. 69—70. 255 Uo. 1693. febr. 11, I. 86. 258 Acta iud. 1690. okt. 20, Btjkv. I. 227—229. 257 Ptjkv. 1701. nov. 18, II. 692; vö. fent a 65. jegyzetnél.
