Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
V. fejezet. Magánjog
érvényesítette, megelégedve az alperes fivérénél levő gabonára szóló utalvánnyal. 114 Mindenesetre könnyebb volt a kezességet elvállalni, mint utóbb szabadulni tőle. Az osztrák jog ugyan lehetővé tette ezt bizonyos feltételek mellett, 115 de a bíróság nem mindig honorálta az olyan felmondást, mint Sprenger Jánosé volt, aki a főadós fizetőkészségének hiánya címén akart kötelezettségétől szabadulni. 116 Egy másik egykorú ügy, mely ugyanígy indult, élesen rávilágít Buda joggyakorlatára a kezesség kérdésében. Faber budai tanácsos (az 1694-i válságban polgármester is) 1693 őszén 200 forint kölcsönt vett fel Brentano kereskedőtől egy havi határidőre, és biztosítékul minden ingó s ingatlan vagyonát lekötötte. Adóslevelét Krempl Tóbiás záradékolta készfizető kezesként; ha Faber nem fizetne — úgymond —, ő „nit allein Porg, sondern auch Selbsten ZaUer sein will". 117 Faber valóban nem fizetett egy hónap múlva, de a hitelező haladékot adott neki, mire Krempl — a római—osztrák jog szabályainak megfelelően — felmondta kezességét, és felhívta: keresse ezután követelését Faberen. Feloldását 1695 tavaszán az adminisztrációtól is kérte. Ezenközben Faber meghalt, s a hitelező Krempl ellen fordult kielégítésért. A budai tanács bizottsága előtt Brentano a világosan szóló kötelezvényre, Krempl pedig többszöri felmondására hivatkozott. Felvetette a kérdést, miért nem hajtotta be a hitelező követelését Faberen, míg élt? A felperes azzal érvelt, hogy a polgármestert tiszteletből nem perelte. A bizottság és a tanács Kremplt fizetésre kötelezte, viszontkeresetet adva neki Faber hagyatéka ellen. Világos jogszabály — érvelt az ítélet —, hogy a hitelező nem adhat haladékot adósának a kezes tiltakozása ellenére, de az alperes jelen volt a meghosszabbításnál, felmondását pedig a hitelező egyszer sem fogadta el. A közönséges jog (iura communia) ugyan biztosítja a kezesnek a sortartás kifogását (beneficium excussionis), amelynél fogva a hitelezőnek először a főadós ellen kell fordulnia, és a kezesnek csak a kielégítés meghiúsulása után kell fizetnie; az osztrák szokásjog azonban, mellyel a városban túlnyomórészt élnek (!), és a joggyakorlat azt mutatja, hogy a hitelező közvetlenül is perelheti kezesét. Végül a kötelezvény világos hangzata ellen az időmúlást sem lehet felhozni. 118 A Brentano—Krempl-ügy a kezesség legnehezebb problémáját érintette: mikor lehet a kezest készfizetőnek tekinteni, tehát mikor fordulhat ellene közvetlenül a hitelező? Ez a iustinianusi jog szerint biztosított beneficium excussionis (ordinis) alapján a kezest csak a főadós után perelhette. 119 De a budai tanácsnak teljesen igaza volt abban, hogy a XVI—XVII. századi ítéletekben nemegyszer kijelentett alsó-ausztriai szokásjog szerint a kezesnek fizetnie kellett a sortartásra való tekintet nélkül, ez csak külön kikötés esetén foghatott helyt, sőt a kezes szabadult, ha a hitelező a főadós 114 Uo. 1694. jan. 29, I. 138—139. 115 Suttinger i. m. 58, 1021. Ugyanezek kerültek át feudális jogunkba, 1. Kelemen i. m. II. 644, 8°. 116 Btjkv. 1695. jan. 28, I. 543, előzményét 1. fent 105. jz. 117 Corr. mag. 1698. jan. 15. (az adóslevél kelte 1693. szept. 26.). 118 KA Besch. Pr. 1695. márc. 22, IV. vol. 2. fol.; Btjkv. 1695. júl. 1, 8,1. 590, 598—605. » 9 Személyi i. m. II. 154, Suttinger i. m. 1019—1020.
