Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

V. fejezet. Magánjog

budai polgár is perelte olyan tartozásokért, melyekről neki is tudomása volt; az asszony azonban a hagyatéki tárgyalásra utasította a hitelezőket, mert a terheket — úgymond — ura vállalta.

85 Hasonlóképpen követelt egy galgóei ember 160 forint kölcsönt Vágó Mihály özvegyén azon a címen, hogy az elhunyt a kötelezvénybe őt és gyermekeit is belefoglalta, A tanács azonban elutasította, mert az özvegy nem vette át az egyébként csekély hagyatékot, s a szerződéshez sohasem járult hozzá.

86 Több sikerrel járt Juvenelliné követelése Mäzinger Farkas kőfaragómester és felesége ellen 227 forint világos adósság címén. A már különélő asszony láthatóan maga is aláírta a kötelezvényt, mert Buda tanácsa fele-fele részben mindkettőjüket elmarasztalta. A mester az adminisztrációnál panaszolta el a hatóság méltánytalan eljárását (hartes procedere), hogy távollétében elítélte, már aznap délután lefoglalta borát és ingóit, őt magát pedig be akarta kísértetni. Az asszony pincéjéből a felperes kérésére 10 akó bort adatott el a tanács; végül az ügy beszámítással intéződött el.

87 A házastársak tehát ebben az esetben adóstársak is voltak. Mint említettük, a kamat követelését a városi jogban természetesnek tartották. A szokásos kamatlábat adataink ritkán árulják el. A tisztességes kamat 6 százalék lehetett; ennyit kért pl. Dornkreill császári ellátóbiztos Bösingertől 1689-ben.

88 A nagyobb kockázat azonban bizonyára sokszor lehetővé tette ennek a határnak átlépését. A század végén a kamarai igazgatóság a király nevében rendeletet intézett mindkét városhoz, melyben az uzsora elharapódzásáról, évi 30, 50, sőt 100% kamat szedéséről panaszkodott, s a kánonjogi kamattilalmat is felemlegette. Meghagyta nekik a király nevében, hogy hirdessék és kényszerítsék ki a maximális 6, „ajándékkal" (discretio) együtt 8 százalékos kamatlábat. A kihirdetés mindkét városban meg is történt.

89 Mindamellett — főleg a kuruc szabadságharc éveiben — ismét elharapódzott az uzsora. Az 1708-i országgyűlésen benyújtott városi gravamenek természetesen a zsidókat vádolták az özvegyeket, árvákat és szegényeket kifosztó, „isteni és emberi joggal ellenkező" titkos uzsoráskodással.

90 De Pest maga is szó nélkül hallgatta meg Udi (Budi?) Pálné keresetét, aki Csiszár Mihály kardcsiszártól 47 forint kölcsön után évi 3 tallér (4 és fél forint) kamatot, tehát közel 10 százalékot kért.

91 S amint Udiné, úgy Schebendeg János sem volt zsidó, akit még korábban Budán uzsora vádjával perbe fogtak, majd később felmentettek. Ebből az ügyből tudjuk meg, hogy a hatóság ilyenkor a kölcsönösszeget az ügy tisztázásáig bírói zár alá helyezte.

92 85 KA Besch. Pr. 1700. júl. 23, aug. 25, szept. 6, okt. 8, VI. vol. 144 bis fol., VH. vol. 1, 6v, 34v, 35v fol. 88 Ptjkv. 1702. jún. 13, III. 63—64. 87 KA Besch. Pr. VIJJ. vol. litt. M, 1703. márc. 2; KA Mem. u. Anbr. 100 Mj Btjkv. 1703. márc. 5, 10, 16, jún. 5,111. 611—613, 615, 643, IV. 594, 597, 637. 88 L. fent 79. jz. 89 L. fent 48. jz. 90 . . . illicitis etiam, ac contra divina et humana iura occulte practicari solitis usuris pupilli, viduae, et egeni penitus exhaurirentur ... 1. IV. fej. 179. jz. 91 Ptjkv. 1705. ápr. 17, IH. 317. 92 Btjkv. 1698. aug. 31, la. 61.