Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

ültek együtt a vizsgálati foglyokkal; a bűnöző elemeknek valamilyen kriminálpolitikai szempont szerinti elkülönítésére sohasem gondoltak; a büntetés súlyának növelésére a lehető legcsekélyebb élelmezést (gyakran kenyeret és vizet) nyújtották, vagy megláncolták, illetve kalodába csukták a foglyot. A büntetés igazi súlya tehát a squalor carcerishen állott, s így a szabadságvesztés-büntetés a XVIII. század végéig megtartotta a középkori századokban reá jellemző, szabadságelvonással összekapcsolt testi büntetés jellegét."

320 Ez teljes mértékben áll a két testvérváros fogdáira is, akármennyire kötelezte őket a Praxis Criminalis, hogy a foglyokat — minthogy a tömlöc főként személyük biztosítására és csak kivételesen büntetésükre szolgál — ne bűzhödt tömlöcökbe vagy földbe mélyesztett gödrökbe vessék, hanem egészségükre ártalmatlan, tiszta helyen tartsák, élelemmel és orvosi segítséggel lássák el, egymástól pedig válasszák külön (27. c). De ha az osztrák törvényhozó szeme előtt elsősorban a vizsgálati fogság lebegett is, a bíró belátásától függő „rendkívüli" büntetések között (52. c. 11. §) a határozott időre szóló börtönt is felsorolta. A szabadságelvonást ezek szerint — a letartóztatott Paukenhaider kérvényének találó szavaival — pro custodia vagy pro poena alkalmazták a városok.

321 Az előbbi eljárási kényszereszköz, és az egykorú „áristom" szó fedi legjobban (Arrest), az utóbbi büntetés, és az ugyancsak korabeli „tömlöc" illenék rá (Gefängnuss). Mindjárt hozzá kell tennem, hogy a joggyakorlat távolról sem választotta el őket ilyen pontosan; nagyon sokszor „áristomot" rendelt büntetésül, de ezen nincs mit csodálkoznunk. Még leginkább elválaszthatná az őrizetet a rabságtól a végrehajtás helye és felügyelőjének személye. Elvileg úgy látszik, hogy az áristomot a becstelenítést nem jelentő strázsamesteri őrizettel, a rabságot pedig a tisztességet érintő törvényszolgai karcerrel tekinthetjük azonosnak. A pesti és budai lakosság valóban differenciált a kettő között, de nemcsak ezen az alapon. A csekélyebb súlyú cselekményeknél a vizsgálat és a büntetésül kiszabott szabadságelvonás is a strázsamester feladatkörébe tartozott, a súlyosnak tekintett bűntetteknél viszont már kezdettől fogva a tör vény szolga őrizte a foglyot. Ezt néhány példa mutatja be legjobban. A szentségtörő lopás felbujtójaként a törvényszolgánál őrzött Wallisch fogadóst, amikor a tettes vallomása tisztázta ártatlanságát, a Scherge kezéből és a vasból kiengedve a strázsamesternél helyezték el; kezesség mellett hamarosan szabadlábra is került.

322 A sikkasztással vádolt Engelmann felháborodottan tiltakozott az ellen, hogy a polgári őrizetben (Purgerstuben), mégis lakat alatt tartja a strázsamester, mint egy gonosztevőt. „Úgy látom — írja a budai tanácsnak —, itt a strázsamesternek törvényszolgai teendőket kell ellátnia !"

323 A kétféle őrizethez fűződő közfelfogást fejezi ki a vargalegények panasza a nyelvfelvarrási ügyben; az adminisztrációhozfordultak, mert a budai tanács mindnyájukat a strázsamester, sót előző nap a törvényszolga őrizetébe adta, s itt még kenyérből meg vízből sem 320 E. Schmidt i. m. 60—61, 184—185 (itt az idézet). 821 Acta adm. cam. 1694. júl. 28, vö. fent a 227. jegyzetnél. 322 L. fent 184. jz. 323 Corr. mag. 1696. ápr. 27, vö. fent 205. jz.