Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

úgymond — a lelki üdvösségre káros és a királyi kegyelmi jogra sérelmes. Meghagyta, hogy a bíróságok a pallosjog elvesztésének terhével legalább három napi időközt hagyjanak az ítélet kihirdetése és a kivégzés között.

292 A budai vesztőhely — láttuk — az újlaki felső piac közelében, magaslaton állott. A pesti bitófát ebben az időben még nem lehet pontos helyhez kötni; bizonyára nem volt távol a városfaltól. Erre engednek következtetni azok a példák, amelyekben Pest vármegye kölcsönkérte a városi vesztőhelyet, természetesen Pest jogait biztosító reversâtes mellett. 1700-ban Sőtér Ferenc alispán azzal az indokolással kért engedélyt a bitófa használatára, hogy „propter Danubiuin", tehát (január elején lóvén) a jégzajlás miatt nem lehet az elítélteket a szokott megyei vesztőhelyre eljuttatni. Hét évre rá pedig nyilván a kurucok miatt nem merték a rendes helyen kivégezni rabjukat, ezért a megyei hatóság „circa aut saltern non procul a porta" végrehajtásra kért engedélyt a várostól.

293 Maguk az akasztófák a XVII. században még általában fából készültek, és szárával lefelé fordított U-hoz hasonló „kétágú" alkotmányok voltak (háromfa).

294 Csak később épültek fel a zárt alsórészen emelkedő három-, sőt négyágú vesztőhelyek, így a XIX. században Vájna szerint „Pesten, a Soroksári út végén, a városból kimenet jobb kézre, a hóhér háza közeiében egy dombon állott ilyen kőből épült akasztófa . . ."

295 A meghiúsult budai bitófaállítás elbeszéléséből világos, hogy először csak faalkotmányt tudtak emelni, hiszen a katonaság az előre összeácsolt alkatrészek kivitelét akadályozta meg. c) Közmunka bilincsben A javaközépkor sűrűn kiszabott halálbüntetését az olasz városállamok a XVI. században kezdték a nem kevésbé pusztító gályarabságra, a német fejedelemségek pedig a XVII. században erődítési vagy várostisztogatási munkára változtatni. Ez a bilincsben, helyenként taligához láncoltán elvégzett közmunka (opus publicum, operae publicae) váltotta fel a teljesen terméketlen tömlöcözést és a kiseprűzést is. A munka azonban nem azonos a XIX. században általánossá lett szabadságvesztés-büntetéssel; nem a fogoly kapitalista jellegű dolgoztatása és — elvben — hasznos polgárrá nevelése, hanem brutális bánásmóddal és csekély ellátással kapcsolatos testi büntetés, valójában hosszabb időre elnyújtott halálbüntetés.

296 A német gyakorlatnak megfelelően a poena extraordinaria et arbiträr ia válfajai között a Praxis Criminalis is jelentős helyet biztosít neki. 52. cikkében a cselekmény súlyához mérten kiszabható tizenöt féle büntetés közt első helyen említi a magyarországi végvárakban, a városok sáncain vagy másutt ellenszolgáltatás nélkül, bilincsben elvégzendő közmunkát; az első két esetben csak a tartományi kormány rendelheti el, de ez életfogytig is! (1 — 3. §§). 292 Acta adm. cam. 1701. aug. 11, Int. a. a. nr. 546. 298 Int. a. a. nr. 370, 1700. jan. 8; uo. nr. 813, 1707. ápr. 15. aw Vájna i. m. U. 172—174. Uo. H. 189, rajza 190. 298 E. Schmidt i. m. 177—178.