Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

A Pr. Cr. 48. cikkében (8. §) a súlyos bűntettekre elrendelt módon "végezték ki Pesten kard által a hitvesölő Pan Katalint. Mint már láttuk, fejét és kezét a kerékre tűzték, ez a kerékbetörést jelképezte. A kivégzés előtti kézlevágás a csonkítás egyetlen példája a városi joggyakorlatban.

283 Az osztrák kódexből következően a kerék valahol az út mellett állhatott, s a holttestet a vesztőhelyen temették el.

284 Kard által vesztette életét a gyermekölő Kovács Kata is, de kivégzésének módjáról nincs közelebbi adat.

285 Egy becsületsértési ügy azonban érdekes jogszokás emlékét tartotta fenn. Tempi pesti polgár azzal gyalázta polgártársát, hogy gyilkos; ezzel rászolgált, hogy lenyakazzák és fejét a lába közé (vagy elé) tegyék.

286 A jogszokást erősen valószínűsíti az a tény, hogy a küenc évtizeddel később kivégzett magyar jakobinusok csontvázait is ugyanígy találták meg 1914-ben. A kötél általi halálra szóló ítélet végrehajtásának a vesztőhely felállítása volt a feltétele, így Pesten 1694-ben, Budán csak 1699 után kerülhetett rá sor. A szokásostól eltér Busik János esete, akit — minthogy a lopást gyújtogatással halmazatban követte el — egy máglyán felállított rögtönzött bitófán végezték ki majd testét hamuvá égették. Ez a jelképes tűzhalál pontosan megfelelt a Pr. Cr. 48. cikke 1. § 4. pontjának.

287 A halálos ítélet végrehajtásának rendjét is az osztrák jog szabta meg. A Pr. Cr. 51. cikke értelmében kihirdették az ítéletet az elítéltnek, majd a tanács színe előtt még utoljára kihallgatták. A Bödör-ügyben saját lopásairól faggatták ki a tettest, majd másnap a bíró, a jegyző és két tanácsos felvette a jegyzőkönyvet, mely egy bűntársra terhelő adatokat tartalmazott.

288 A Kandó-ügyben az adminisztráció rendelte el, hogy a kivégzés előtt ugyancsak a bűntársakra vonatkozóan vallassák ki az elítéltet, majd szögezzék nevüket a bitófára, ha hirdetményi idézésre nem jelennének meg.

289 Mindegyik esetben papot küldtek az elítélthez, hogy gyóntassa meg, és adjon neki lelki vigaszt; Busik ügyében az adminisztráció külön kiemelte, hogy maga választhatja meg a gyóntatót.

290 Hogy pálcát törtek a halálra szánt fölött, arra nincs adat, de valószínű. A Bödör-ügyben mindenesetre tudjuk, hogy az ítélet közlése után harmadnapon a városházán, szabad ég alatt, délelőtt 9 és 10 óra közt még egyszer kihirdették azt, majd Bödört átadták a hóhérnak, és a polgárság kikísérte a bitófához. A büntetésnek az elrettentés volt a célja, ezért egy-egy kivégzés nagy nyilvánosság mellett folyt le. A későfeudalizmus az elítélt utolsó útját pompázatos népünnepéllyé fejlesztette.

291 Hogy a végrehajtás mennyi idő múltán kövesse az ítélethirdetést, arra egy darabig nem volt szabály; Pan Katalint pl. a bíróságról egyenesen a vesztőhelyre vitték. 1701-ben azonban az uralkodó a Budának és Pestnek is megküldött körrendeletében elítélte azt az eljárást, mely — 283 L. I. fej. 42. és fent 48. jz. 284 Ez volt a szokás pl. Esztergomban is: Corr. mag. 1697. febr. 26. 285 L. fent 70. jz. 286 Ptjkv. 1705. jún. 30, júl. 24, III. 332, 336—337. 287 L. fent 138. jz., a többi esetet 1. fent 140, 193. jz. 288 Ptjkv. 1694. máj. 25, I. 184. 289 KA Exp. 1699. márc. 14, no. 57. 290 Uo. 1697. szept. 6, no. 27. 291 E. Schmidt i. m. 176—177. 12* 179