Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

halálos végű verekedésre némi okot adott — az adminisztráció már eleve úgy rendelkezett, hogy csak extraordinaria poena érheti.

273 Az elmebajt (mania) a Pr. Cr. 44. c. 4. §-a büntetést kizáró oknak fogta fel, de tiszta időközök esetén csak enyhébb elbírálást írt elő. A városi gyakorlatban alig volt erre példa. A Hayvas-ügyben azonban a pesti tanács valóban enyhébb büntetést javasolt, mert úgy tartotta, hogy a vádlott elmezavara miatt nem akarta a halálos eredményt, bele sem egyezhetett, így „dolo carere scheinet".

274 A zsák ruha ellopásán tetten ért dabonyi paraszt maga hivatkozott rá Pesten, hogy nem tudja, mit követett el, mert lunaticus, meg részeg is volt.

275 Hasonlóképpen kizárta a tettes megbüntetését a jogos védelem, melyre ugyancsak az emberölés szolgáltat példákat. Elméletileg különösen a jogos védelem határainak túllépése érdemel figyelmet. A Sambhauer—Herold ügyben a volt városbíró teljes jogi érveléssel hadakozott a büntetlenségért. Ezt azonban nem honorálták teljes mértékben. Sambhauernól, aki a halálos döfést adta, az adminisztráció elismerte ugyan Carpzov tanítását, hogy másnak a védelme is mentesít a büntetéstől, de úgy vélte, hogy mivel már nem volt szükség védelemre, a tettes ennek határait „genzlich excedirt".

276 Hasonlóan mondotta ki a budai tanács, hogy Cammerlohr Máté fuvaros, aki a magas állású Wilfersheimet csúnyán megverte, karját is eltörte, enormiter túllépte a védelem határait, és ez a túllépés mind a védelem okát, mind annak módját ületően fennáll. A fuvaros viszont casualiter való elkövetéssel védekezett. Az eredmény ismeretlen, de a tettes mindenesetre megülte Buda tömlöcét.

277 Ez az eset már a testi sértés körébe vág, melynek tárgyalása során (alább V. fej. 3. b/) a jogos védelem kérdésére még vissza fogunk térni. A bűncselekmény befejezett volta, vagy a kísérleti szakaszban való megakadása elvileg lényegesen befolyásolta a büntetés mértékét. Előkészületi cselekményre nem találtunk példát, de úgy látszik, a kísérletet a befejezett cselekménynél enyhébben torolták meg. Különösen jellemző Wodar vízhordó említett hitvesölési ügye; bevallotta, hogy ölési szándékkal szúrt a felesége nyakába, de csak közmunkára ítélték, és két hét után innen is szabadult, éppen életben maradt feleségének könyörgésére. Hasonló kimenetelű volt Persiza rác hitvesölési kísérletének ügye. A nemi bűncselekmények kísérletéért is sokkal kisebb büntetést szabtak ki, mintha a tettes eljutott volna a befejezésig: a Kirchhoferné ellen nemi erőszakot megkísérlő francia pénzbüntetéssel, a férjes asszonyt (valószínűleg) megszöktetni próbáló Schlemmel száműzéssel és két órai pellengérrel, a „csókot lopni" megkísérlő festőlegény pedig a felmondáson kívül egy tallér ellenében szabadult.

278 273 KA Exp. 1703. jún. 8, no. 24. Az ügyben (Vida György megölése Kalocsán) az adminisztráció Budát bízta meg az eljárás lefolytatásával: uo. 1703. júl. 5, no. 17. Acta adm. cam. aznapról. 274 L. fent 35. jz. 878 Ptjkv. 1701. jún. 10, H. 534. 278 L. fent a 36—43. jegyzetnél. 277 Btjkv. 1698. nov. 17, 28, II. 386, 397; KA Besch. Pr. 1698. dec. 1, 6, V. vol. 118v, 130—130vfol., Acta adm. cam. 1698. dec. 6: excess tarn quoad modum quam causam moderaminis inculpatae tutelae. 278 L. fent az 66, 67, 78, 86, 135. jegyzetnél. 12 Bonis: Buda és Pest bírósági gyakorlata. 177