Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

nem esett súlyosabb beszámítás alá — férfinál közmunkával, nőnél hegedűvel fenyítették meg.

257 Ide sorolnám a haszontalan lim-lomot és orvosságot (!) árusító házaló esetét is, akit árujának elkobzása után a budai törvényszolga kivezetett a városból.

258 Mindezek az ügyek arra a konklúzióra vezetnek rá, hogy a magisztrátus szigorúan ellenőrizte a lakosság életmódját, magaviseletét, erkölcsi magatartását, és fenyítő hatalmát a városokban éppen hatalmon levő csoportnak, rendszerint a vagyonos polgároknak érdekében gyakorolta. 2. A VÁROSOK BÍRÓSÁGAIN KISZABOTT BÜNTETÉSEK a) A büntetőjogi felelősség, a büntetés mértéke A budai és pesti bíróságon, illetve felsőfokon a kamarai szerveknél lefolytatott büntetőeljárások áttekintése lehetővé teszi, hogy most röviden összefoglaljuk a büntetőjogi felelősségre vonatkozó általános felfogást. Bevezetőben volt szó róla, hogy a kor büntető jogtudomány a nem jutott még el az általános rész kidolgozásáig, sem a bűncselekmény fogalmát és ismérveit nem absztrahálta. A tényálladékszerűség, jogellenesség és bűnösség kérdéseit az elbírálandó cselekményekhez tapadva, elsősorban abból a szempontból próbálta eldönteni

1 : alkalmazható-e rájuk a halálbüntetés (poena ordinaria), vagy csak más szankció (p. extraordinaria). Hálálta XVIII. századi kriminalista, Boehmer szerint is csak ,,

delictum doiosnm, consummatum et plene probatum" alapján lehetett kiszabni, ami az anyagi és eljárásjogi szempontok összefonódására is jellemző. A kor bíróságai tehát — így a városiak is — az adott tényállásnak valamilyen általános fogalom alá vonása helyett azt vizsgálták: teljesen bebizonyosult-e, hogy valaki tettesként, szándékosan, befejezett bűncselekményt hajtott végre. Ha ezek a kellékek nem voltak meg együttesen, halálbüntetés helyett más joghátrány alkalmazására került sor.

259 Innen van, hogy — mint láttuk — a két városban az egész tárgyalt korszakban nem szabtak ki halálbüntetést emberölésért, pedig éppen elég esete fordult elő. Egyébként ez a cselekmény volt az, amelynek elbírálása során az általános fogalmak a két városban irányadó német büntetőjogtudományban is kicsiszolódtak. A büntetőjogi felelősség csak a tettesre nehezedett. Ezt azért kellett néhány esetben kijelenteni, mert a céhek szigorúan őrködtek tagjaik kifogástalan életén. Jellemző példa erre az az elkeseredett tiltakozás, melyet a budai mészárosok a büntetését kitöltött Gall — mint „infamia iuris notata persona" — ipargyakorlása ellen éveken át hangoztattak.

260 Ugyanígy tusakodott a budai lakatos céh a lopásért száműzött Freymueth feleségének az ipar folytatására, a segédek tartására vonatkozó igénye ellen, kiterjesztve az infamiae macula hatását a családtagokra is. A városi tanács azonban — persze a szindikus tollával — erélyesen az asszony és gyermekeinek vé257 Btjkv. 1697. júl. 31, II. 181; uo. 1706. jan. 11, VI. 237, VU. 8; vö. fent 155. jz. 258 Btjkv. 1695. nov. 23, I. 638—639, IE 47. 259 E. Schmidt i. m. 158—159. 260 L. fent 109. jz.