Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

tetés sem; a (lopott) rozmaringot vásárló asszonyt a törvényszolgának kellett a piacra kiállítania.

180 Az orgazdaság megalapozatlan vádja sem maradt büntetlenül. Soyer Lukács kőműves, akit Pesttől kellett kikérni, Budán leült áristoma után még kártérítést követelt és kapott ellenfelétől,

181 de néhány esztendő múlva ő követett el becsületsértést a pesti Szegedi Mihállyal szemben, akit a tanács a házkutatás idejére benn tartott a városházán, de ártatlannak talált.

188 Ezek az esetek is mutatják, amit a polgári ügyek bővebben is illusztrálnak, hogy a lopás és orgazdaság vádjával csínján kellett bánni; bizonyítás hiányában visszaütött arra, aki felhozta. m) Szentségtörő lopás (Pr. Cr. 85. c). Az ellenreformáció korában természetesnek találták, hogy a templomból vagy más megszentelt helyről történt lopást súlyosabban kell büntetni. Ennek kijelentésével kezdődik a Pr. Or. 85. cikke is. Budán fordultak elő ilyen esetek, de aránylag enyhe ítélettel értek véget. Walhsch Gottfrid fogadóst, az Aranyhajó tulajdonosát 1692 elején Budán letartóztatták, s ezért felháborodott panasszal fordult a kamarai adminisztrációhoz; ez elrendelte a városnak a vizsgálatot, és azonnal jelentést tett Bécsbe.

183 A fogadósra a tettes, Zandl Bernát 14 éves bajor fiú vallott; állítólag Wallisch bujtotta fel őt arra, hogy a budai felsővárosi templomban elrejtőzve, gyöngysorokat, kelyhet, Agnus Deit lopjon el onnan. Szerencséjére az ostyákat nem fogta meg kézzel, hanem kendőbe takarta. Wallisch mindent tagadott; az innen-oda hányódó szolgalegény — úgymond — haragból vallott rá, mert többször elkergette. A tanúk vallomásai Wallischnak kedveztek, de a fiú még a szembesítéskor is vádolta; csak akkor vonta vissza állítását, amikor a hamis eskü veszélyeire figyelmeztették, és a feszületre irányították a szemét. Beismerte, hogy ilyen módon akart szabadulni a következményektől; nyilván a kikeresztelkedett zsidóval szembeni előítéletre számított, s a letartóztató prófosz kérdése adta neki az ötletet. Most már Wallisch kiszabadult, Buda tanácsa pedig megtette javaslatát az ítéletre. Hivatkozott a római joga és a Carolina 172, 174, 175. szakaszaira, melyek ilyen esetben nagyobb szigort kívánnak, sőt a Criminalisten egyenesen halállal büntetnek. Mégis: a tolvaj összes haszna 2 garas volt, nem tört be, csak elrejtőzött, 15 éven aluli és szegény, a tárgyak visszakerültek a tulajdonoshoz. Ezért — ismét a Carolina 160. fejezete alapján, és persze Carpzov tekintélyével — halálbüntetés nem szabható ki. Javaslata megvesszőzésre és örök száműzésre irányult; az ostyák sorsára nézve még kínvallatást ajánlott. Nincs adat a tortúrára, de az ügy elhúzódott; az udvari kamara az adminisztráció felterjesztésére csak egy év múlva hagyta jóvá Zandl félsillingnyi megvesszőzését a pellengéren, 180 Btjkv. 1704. ápr. 18, IV. 746, V. 27, VI. 23. 181 Uo. 1694. dec. 4, 1695. febr. 4, 11, márc. 2, I. 523—524, 533, 544, 546— 549, H. 29. 182 Corr. buch 1700. febr. 14,1. 143—144; Corr. mag. 1700. febr. 5, 12. 183 KA Exp. 1692. jan. 22, no. 53; KA Besch. Pr. jan. 22, 31, DJ. vol- no. 71, 73. 11 Bonis: Buda és Pest bírósági gyakorlata. 161