Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

gyáva tett cselekmény, az a tergo közösülés az osztrák törvénykönyv szerint nem büntetendő ! Míg ebben az esetben a város a jelek szerint egymaga hozta meg ítéletét, a bestialüas egyetlen előfordult esetében a kamarai adminisztráció­tól kérte azt. Lukács Domonkos 45 éves horvát paraszt bevallotta, hogy hat alkalommal közösült tehénnel, ebből kétszer józan fővel. Kérdésekre kijelentette, hogy mindig ugyanaz a tehén volt, és az állat gazdája, a magyar Miklós érte tetten. A város felterjesztése főleg a rabtartási költségek miatt sürgette az ítéletet, mert Lukács már több mint fél éve volt fogságában. 74 A döntést nem ismerjük, de nem lehetett nagyon könyörületes. Két évvel később az udvari kamara az adminisztráció előterjesztésére a Pr. Cr. 73. c. alapján arra ítélte a székesfehérvári Weinreich Gottfridet, hogy kard által veszítse életét, majd hamvait szórják a szelekbe a kutyáéval együtt, amellyel vétkezett. 75 Vérfertőzésre is csak egy esetet találtam. Kirnzl fuvaros felesége egy évnél hosszabb ideig csavargott sógorával, ezért incestus gyanújába esett, s ezt be is vallotta. Bár a Pr. Cr. 74. cikke szerint testi fenyítés és örökös száműzés várt volna reá, Kollonics bíboros és a helyi papság közbenjárására csak egyházi büntetéssel sújtották: vasárnap a mise idején gyertyával kellett a templom kapuja előtt állania. Az enyhe ítéletben alkalmasint része volt annak is, hogy férje hajlandónak mutatkozott a hűtlen asszonyt vissza­fogadni. 76 Az erőszakos nemi közösülésre is kevés adatunk van. Az egyik esetben Burckhardt Rózsa Anna 12 éves cselédlány vallott gazdájára, Albich Kris­tóf hivatalszolgára, hogy családja távollétében ledobta az ágyra, és elvette ártatlanságát. Buda tanácsa szemlét rendelt el, melynek során az esküdt bába megállapította, hogy a leány érintetlen. Kiderült, hogy amit a vérzésről elmondott, azt csak mostani gazdasszonyának elbeszéléséből tudta meg. Mivel a vádlott tagadott, a lány vallomása ingadozott, s a szemle is ellene szólt, a felfüggesztett Albichot ismét visszafogadták szolgálatába. 77 Ha férjes asszony volt a sértett, a városi hatóság arra is törekedett, hogy a csa­ládi békét helyreállítsa. Ezért bocsátotta el Kirchhofernét, akit egy fran­ciával értek tetten; a felek vallomása szerint a nemi erőszak csak a kísér­letig jutott el, ezért Pest tanácsa megelégedett a férfi 50 forintra való meg­büntetésével. 78 Végül említést érdemel egy anekdotának is beillő eset. Scheibelhofer Jakab szolga a budai szőlőhegyen sétáló polgári házaspárt azzal rémítette meg, hogy jönnek a kurucok. A férj gyorsan elbújt, az asszony azután engedett a támadó akaratának; az úgy érte el célját, hogy megfe­nyegette: ha nem áll kötélnek, 15—20 kuruc megy majd végig rajta, Kedvét kitöltvén, még ki is fosztotta a polgárokat. ítélete sajnos nem maradt fenn, de alig hinném, hogy a város méltányolta leleményességét; annál kevésbé, mert a fogságban beismerte tettét. 79 74 Acta iud. 1700. júl. 20. 75 KA Hofb. 1702. nov. no. 27. 76 Btjkv. 1701. márc. 23, III. 363—364, IV. 267. 77 Acta iud. 1697. márc. 6. 78 Ptjkv. 1703. jan. 15,111. 131. 79 Btjkv. 1707. jún. 10, VI. 494—495, VII. 313—314.

Next

/
Thumbnails
Contents