Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

tésével végződött, mert az élve megtalált gyermeket fogságában jól gondozta.

60 A gyermekölési ítéleteket — bár adataink nem mindig jelzik — végső soron az udvari kamara hozta meg az adminisztráció közbeiktatásával. A gyakorlat meglehetős következetességet mutat, de mintha a XVILT. század elején szigorodnék. Az első ismert ügy, Rozina pesti lány gyermekölési pere, még egészen enyhe kimenetelű volt. A vádlott cselédlány elhallgatta terhességét, gazdasszonya az utolsó percben szaladt el a bábáért. Mire visszaértek, a magzat feje és egyik karja már kinn volt, de összenyomva. A lány azzal védekezett, hogy még utolsó nap is puttonyt emelgetett, ezért holt magzatot szült. Az ítéletet nem jegyezték fel, de későbbi utalás szerint Rozinát csak a magzat „elhanyagolásában" találták bűnösnek, és kiutasították. Teherbe ejtőjének mindössze a költségeket kellett viselnie.

61 A Budán előfordult hasonló ügyek szinte egy kaptafára húzhatók, és sokkal zordabb képet mutatnak.

62 Í695 nyarán egy Anna Mária nevű kikeresztelkedett török nő került őrizetbe; gyermeke, akit az árnyékszéken szült meg, egy katonától származott, akinek csak a ruhájára emlékezett. A csecsemőt kiszakított köldökzsinórral, benyomott fejjel a szennyben találták meg. A tanács meghallgatta a kirurgus és a bába szakvéleményét, megtortúrázta a vádlottat, majd a Pr. Cr. és Carpzov alapján kiseprűzést alált helyesnek, de a régi hitre való visszatérés veszélye miatt inkább 10 évi betegápolást javasolt — bilincsben. A tortúra újabb alkalmazása és bizonyos eljárási kérdések körüli vita után az udvari kamara felmentette a török asszonyt, mert a kínzást kiállva tisztázta magát.

63 Himmel Anna Mária ügye már azzal a szabályossággal folyt le, amelyre az adminisztráció az előzőben figyelmeztette a tanácsot. Hét hónapos magzatát benyomott fejjel, elásva találták meg; s a nő természetesen tagadott. Az eljárásnak itt is a Pr. Cr. és Carpzov voltak a forrásai. Egy év múlva, 1699-ben két hasonló ügy járta meg az utat Buda tanácsától a kamarai igazgatóságig. Sandtbach Mária Anna még 1698 novemberében állítólag holtan hozta világra egy muskétás gyermekét, aki vallomása szerint már a terhesség alatt sem mozdult meg. A csecsemőt a kaszárnyában egy farakás mögé rejtette. Gyanússá tette őt az, hogy szülését tagadta; csak gazdasszonya, Martinelli káplárné tudott állapotáról. A másik nő, a 18 éves Grasseckher Erzsébet január végén szült, vallomása szerint ugyancsak holt gyermeket; az Aranykulcs fogadó istállójában, a szalmában hagyta, ahová az ottani szolgáló nehéz órájában beengedte. Utána felvánszorgott a kórházba, s itt nyolc napig ápolták. Mindhárom esetben nyilatkozott a kirurgus és a bába, mindhárom nőt letartóztatták, és hónapokig sínylődtek a tömlöcben. Mivel mindegyik tagadta, hogy magzatára kezet emelt volna, de a gyanú jelek ellenük szóltak, a kamarai adminisztráció Buda tanácsának felterjesztésére elrendelte a tortúra alkalmazását „secundum gradus consuetos". A nők azonban kibír60 Ptjkv. 1694. aug. 27, szept. 3, I. 212, 220. 61 Uo. 1695. márc. 4, 11, 22, ápr. 26, júl. 1, I. 252—253, 255—256, 259—260, 273, 290. 62 Kivéve az időben első esetet, melyben a vallomások Grőzl Erzsébet ártatlanságát bizonyították, Corr. mag. 1694. jan. 17. 63 Acta iud. 1695. aug. 12; KA Exp. 1695. dec. 10, no. 45, 1696. jan. 7, 27, no. 26, 93; KA Hofb. 1696. jan. 19, no. 12 (3860. fasc. 31—32. fol.); Acta adm. cam. 1695. dec. 10, 15, 1696. jan. 19.