Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

bemutatják. A Smolkay- és a Pan-ügy egyenesen férj gyilkosságnak minősül. 1689 március közepén Pest tanácsa letartóztatta Smolkay Miklós polgár özvegyét, Sinka Ilonát „samb ihres Hurenbuben" azzal az indokolt gyanúval, hogy férjét eltétette láb alól. Társának, Fersarosy (Felsárosi?) Kis Pálnak 100 forintot adott azért, hogy ezt elvégezze. Az asszony először panasszal fordult a kamarai igazgatósághoz, s ez jelentést kért a letartóztatás okáról, majd Pest pallosjogának hiányára hivatkozva követelte a foglyoknak, a tanúk vallomásainak és a megölt polgár kabátjának (bűnjel?) kiszolgáltatását. A tanács azonban „lázadó engedetlenséggel" megtagadta a gyanúsítottak kiadását a kamara darabontjainak. Másnap a tanács újra összeült, s a megkérdezett Sax Simon szószóló a fertálymesterekkel együtt úgy foglalt állást, hogy a költségekre való tekintettel teljesítsék a parancsot. A tanács messzebb tekintett, a bírót és Hofrichtert kiküldte, hogy tárgyaljanak az adminisztrátorral, de már késő volt. A kamarai darabontok hadnagya szigorú paranccsal és hajdúk kíséretében jött a városházára, s a foglyokat átszállította Budára.

45 A kamarai inspekció aránylag gyorsan döntött az ügyben. Megállapította, hogy Smolkayné beismerte a felbujtást, Kis Pál pedig a gyilkosságot. Hivatkozott V. Károly büntetőtörvényére, a Carolinára, mely az ilyen esetekben a birodalmi törvényekkel egybehangzóan azt rendeli, hogy a gyilkosokat törjék kerékbe, s ezután fonják tagjaikat a kerékre; hasonlóképpen halálbüntetést érdemel a nő is. (A férfi a Pr. Cr. 70. cikke szerint is bérgyükosnak, asszasszinnak minősült, és kerékbetörést vont magára, a nő pedig a 65. cikk szerint halállal kellett hogy lakoljon.) Mégis — ez enyhítés ! — azt javasolta, hogy a tettest végezzék ki karddal, és azután fonják a kerékre, a nő pedig ugyanígy haljon meg, és testét a vesztőhelyen temessék el. Mielőtt azonban az udvari kamara legfelső fokon meghozhatta volna ítéletét, a magyar kancellária beavatkozott az ügybe, és Werlein szerint orvul (subreptitie) kegyelmet eszközölt ki az asszonynak. Az inspekció tanácstalan volt, de arra mindenesetre utasítást kért, hogy Kis Pált alulról vagy felülről haladva törjék kerékbe. (Az utóbbi volt az aránylag irgalmasabb mód.) A döntés azonban késett, közben biztosítani kellett — hatósági zár útján — az özvegy ingóságait, kivéve négy disznaját, melyek eladási árából fedezte az inspekció a felszaporodott (100 forintot meghaladó) rabtartási költségeket.

46 Végre decemberben az udvari kamara „ratifikálta" a kegyelmi elhatározást, és elrendelte Kis Pál kivégzését. Most azonban az a nehézség merült fel, hogy a várparancsnok ezt még a kamarai igazgatóságnak sem akarta megengedni. Utolsó adatunk arról tanúskodik, hogy Smolkaynét reverzális mellett szabadon bocsátották, Kist pedig a joghatósági vita eldőltéig vasban tartották.

47 Az ügynek nemcsak az a tanulsága, milyen bonyolult módon ütköztek össze a különböző hatáskörök és törekvések egy főbenjáró ügyben. Az is kiderül belőle, hogy a kamarai igazgatóság a magyar országgyűlésen mégis csak ismeretessé vált Praxis Criminalison túlmenve a városok ügyeiben 45 KA Exp. 1689. márc. 18, márc. 22 (két irat), Ptjkv. 1689. márc. 17, 23, I. 17—18. 46 KA Exp. 1689. máj. 24, jún. 28, júl. 4, okt. 4. 47 Uo. 1690. jan. 21.