Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
határidők elmulasztása — mint a budai tanácshoz forduló ennsi hitelezőnek tapasztalnia kellett — azzal a következménnyel járt, hogy az igényt már nem vették figyelembe. 420 Maga Buda is hasonlóan járt el a Belgrádnál elesett Rauch budai késes hagyatéki ügyében. Tudomást szerezvén haláláról, zár alá vette ingóságait, és felhívta a Prágában élő özvegyet, hogy személyesen vagy meghatalmazottja útján vegye át a hagyatékot. A kiváltságos követelést jelentő munkabért Prenner polgármester fizette ki a hagyatékból Rauch legényének. A jelentkező hitelezőket — köztük az özvegyet — a csőd (concur sus) tárgyalására, az összehívandó bizottság elé utasították. Közben Küchl szindikus és két tanácsos felvette a vagyonleltárat, ezt a tanács jegyzőkönyvébe is bemásolták 421 Hónapok teltek el az öt hirdetmény kibocsátásával és a határidők bevárásával. Végre a tanács csődhatározatot (Cridae Abscheidt) hozott, s ebben a hitelezőket sorrendbe állította; a határidőket elmulasztó Cloy gróf képviselőjét elutasította. A határozat alapján a hagyatékot kiadták az özvegy meghatalmazottjának. 422 Az ügy azonban még nem jutott nyugvópontra, mert az meghalt, mielőtt az asszonynak bármit is juttatott volna. Rauch halálának tizedik évében Kis-Prága átirata jelezte, hogy a hagyaték körül még mindig vannak eldöntetlen jogi kérdések. 423 A hagyatéki eljárás szabályozásához a feleknek fontos érdekei fűződtek, s ezen a városi hatóságok is őrködtek. Leneckh ellátótiszt feleségének elhunyta után atyja, Schrötter körmöcbányai pénztáros az ellátószolgálatban működő Wilfersheimet bízta meg a hagyaték kezelésével, de ezt a budai hatóság nem vette figyelembe. Ő beadványában tiltakozott, kérte a temetésre és a cselédségre fordított kiadásainak megtérítését, és a hagyaték esetleges hiányaiért a várost tette felelőssé. Buda tanácsa megmagyarázta neki, hogy ezt nem tekintheti sérelmesnek, mert a dikasztériumok szokása szerint az illetékes hatóság helyezi a hagyatékot bírói zár alá ( in gerichtliche obsignatum), s a hitelezőknek előtte kell igazolniuk követelésüket. Valóban jelentkezett is Oppenheimer Sámuel „Kaiserlicher factor und Jud in Wien" egy félezer forintot meghaladó kötelezvénnyel. A befolyásos Wilfersheim a tanács hatóságát semmibe véve egyik éjjel erőszakkal vitette el az ágyneműt az árván maradt lakásból, ahol azután — a férj távol lévén — betörők is garázdálkodtak. Az eset feltűnő vonása, hogy a hatóság még később is az elhunyt asszony atyjától kérte meghatalmazott kijelölését, holott a gyakorlat a felmenők öröklését nem ismerte el. Ugyancsak az eljárás szabályainak megsértését figyelhetjük meg Panowskyné Schuka Katalin hagyatéka 420 Btjkv. 1689. febr. 8, márc. 12,1. 95, 121; Acta iud. 1689. márc. 12: ob elapsam trinam citationem edictalem et terminum superperemptorium terminus preclusus were. 421 Acta iud. 1688. okt. 15 (több irat); Corr. mag. 1688. nov. 10; Btjkv. 1688, okt. 15, nov. 10, dec. 6, 14, 30 (leltár), 1689. jan. 26, I. 16—17, 27—28, 40—42, 54. 62—63, 71—76, 98, la. 2, 28. 422 Az 1689. jún., 27—1690. február közti iratok Acta iud. 1688. okt. 15. 423 Az 1692. jún. 7, 1698. ápr. 26-i iratok uo. 424 Corr. mag. 1690. jan. 16; Acta iud. 1690. jan. 18 (az 1690. dec. 7. és 16-i iratok is); Btjkv. ua. kelettel, I. 181—185, 226—227, Wilfersheim zártörése uo. 1690. febr. 15, I. 191—196.
