Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

ügyében. Az anyja és fivérei nevében fellépő Schuka Tamás tanúkkal próbálta bizonyítani, hogy örököstársuk, Fodor Tamás pesti mészáros a leltározásnál dolose megkárosította őket. Bár a bizonyítás nem járt teljes, sikerrel, Fodor eskü alatt kénytelen volt bevallani, hogy 300 ft készpénzt, majdnem ugyanennyit érő marhát és még más tárgyakat is eltitkolt. Ezért a pesti tanács arra kötelezte, hogy mindezeket szolgáltassa be a hagyatéki tömegbe, s a megtévesztésért 300 forint pénzbüntetésben (

extraordinäri straff) is elmarasztalta. Miután Fodor kielégítette örököstársait, büntetését 100 forintra mérsékelték.

425 A hagyatékkal kapcsolatos, de nem teljesen, bizonyított igények érvényesítésénél Buda gyakorlata is alkalmazta a fél pótló esküjót (iuramentum suppletorium) 426 Megtaláljuk a hitelezőknek az. összehívandó csődbizottság (Convocations Commission) elé utasítását,

427 valamint az igényük elsősége (prioritás) tárgyában folytatott jogvitájukat a kevésbé ismert hagyatéki ügyekben is.

428 Az itt ismertetett eljárás (zár, leltározás, biztosok kiküldése) az 1700-as években is gyakorlatban maradt.

429 Ha végül az eljárást valamennyi fázisán át lefolytatták, a város átadta a hagyatékot az igazolt örökösnek. Előfordult, hogy egy vásárolt budai házat és szőlőt a gyermektelenül elhunyt örökhagyó fivérének, Hrehus János nemesnek Trencsén megye öröklési bizonyítványa alapján szolgáltatott ki, vagyis a jelek szerint mellőzte az egyébként szokásos lépéseket. De hogy az esetleg még jelentkező hitelezőkkel szemben biztosítsa magát, az örököstől szavatosság vállalását kívánta ezeknek igényeivel szemben, és kötelezvényét beíratta jegyzőkönyvébe.

430 Befejezésül egy olyan pert szeretnénk ismertetni, melyben a hagyatékot az örökösök meghatalmazottjának adták át, de ennek ügyvitele esett gyanúba. Leckowitz Simon vincellért 1704 húsvét hétfőjén a kurucok vágták le a város előtt. Hátrahagyott németvölgyi szőlejét az ausztriai Würnitzben élő fivére és nővére igényelték, a rossz magaviselettel vádolt özvegy kirekesztésével.. Götz János György budai ácsmestert hatalmazták meg, hogy ügyüket a magyar jog és szokás szerint ( !) képviselje; a leszármazást az osztrák földesúr, Pinelli báró igazolta. Götz a tanácsi kiküldöttek becslése szerint 140 forintot érő szőlőt magának akarta megszerezni, s a becsárat le is fizette a telekkönyvi hivatalban. Az örökösök most Schwingheimbet, az adminisztráció segédtitkárát bízták meg ügyük vitelével, s ezzel évekig tartó pereskedés vette kezdetét; Götz elszámolásának helyessége ós hibái, a hagyaték terjedelme s a szőlő további sorsa fölött folyt a vita. A tanács két tagját, valamirit Keppeler árvaszámtartót küldte ki biztosokul, akik valóban találtak hibákat a számadásban. Götz továbbra is fenntartotta vételi szándékát, a Leckowitz-test vérek viszont a hagyaték átadását kérték. Az ügy iratai nem árulják el a befejezést; talán az utoljára megbízott Keppelernek sikerült 426 Ptjkv. 1695. szept. 16, okt. 1, 7, nov. 22,1. 311—315, 319. 426 Btjkv. 1696. jún. 8, 18, II. 88, 90 (két ügy). 427 Uo. 1689. márc. 21: váltókövetelés a Veronese-hagyatékból, I. 128, la. 39. 428 KA Exp. 1699. jan. 2, no. 1. 429 L. az V. fej. 671, 674. jegyzetnél. 430 Btjkv. 1695. nov. 4, I. 631—634.