Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
kancellária meg 2 és fél forintot kapott. Később Fechter varga bizottsági díját (commissions gebühr) 12 forintban állapították meg, de ezt kérésére 10 forint alá engedték le. 388 Hogy hagyatéki ügyekben a tanácsok milyen borsos díjakat szedtek, azt a most következő szakaszban hamarosan meglátjuk. A jegyző díjai a pesti javaslat szerint: írásbeli idézésért 50 dénár (fél kurta forint), másolatért 5 dénár, egy tanú kihallgatásáért 50 dénár, bírói parancsért 1 ft, birtokba helyező parancsért 1 tallér (másfél rénes ft), hirdetményért 125 dénár (egy forintnál több), ítéletért 2 ft. A szerződés jegyzőkönyvbe iktatásáért egy tallért, a per tanúsításáért ugyanannyit, a határozat kiadásáért 30 dénárt szedett a szindikus. Hogy ez csak Mosel óhaja vagy gyakorlat volt-e, adatok híján nem mondhatjuk meg. Budán 1698-ban egy iniuria-ítéletórt a szindikus 1 forintot kapott a 3 forint pénzbüntetésből. 389 Szemledíjjal elég gyakran találkozunk; ezt a hatóság a felelősség arányában osztotta meg a felek között, vagy rótta egyikükre. Aki újabb szemlét kívánt, azt meg kellett fizetnie. Az összeg 1 — 2 ft között ingadozott, egy késői perben minden mesternek 1 forintot ítéltek meg. 390 A hivatalszolgának Mosel idézésért, hirdetmény kifüggesztéséért 10 pénzt (dénárt?), az ítélet után az ügyhöz mérten 2 vagy 4 garast (azaz 12—24 dénárt) akart juttatni. Láttuk, hogy a kilencvenes évek derekától Budán az idézési díj már a tanácsszolgák járandósága volt; egy testi sértési perben igen nagy összeget, 1 ft 6 garast kaptak. 391 A hivatalból történt idézésért azonban nem számíthattak semmit, s azt is megtiltotta nekik a tanács, hogy a beadványok (memorial) közvetítéséért 2 garast szedjenek be a felektől. 392 4. A CSŐD ÉS A HAGYATÉKI ELJÁRÁS A burzsoá jogban magától értődik a különbség a vagyonbukott személy egész vagyonára vezetett egyetemes végrehajtás, a csőd, és a hagyatéki követelések, valamint terhek tisztázását célzó hagyatéki eljárás között. Nem így volt ez a XVII—XVIII. század városi jogában, sem a mintájául szolgáló osztrák jogban. Suttinger a csődről (crida) szóló értekezését azzal a mondattal kezdi, hogy ha valaki elhal, és hagyatéka nem elegendő hitelezőinek kielégítésére, csődöt hirdetnek. 393 Minthogy azonban a két eljárás különbsége ma már vüágos, tekintsük át a két hasonló eljárást különkülön. 388 Uo. 1696. máj. 18, Btjkv. H. 80; uo. 1700. márc. 8, 17, Hl. 179, 185, IV. 35, 39. 389 A büntetéspénzek jegyzékében, Btjkv. II. 424. 390 1695: 1. V. fej. 4. jz.; Ptjkv. 1701. aug. 9: beschau vnd fürlohn 2 fl, II. 563; uo. 1701. okt. 25: új szemle költségére, I. 548; uo. 1703. jún. 28: 2 máriás, Hl. 177; uo. 1705. szept. 10: 1—1 ft, IH. 349. 391 L. fent 264. jz. 392 Btjkv. 1700. márc. 17, Hl. 186,IV. 40, id. Bánrévy i. m.,LtK 1935,186—187, és 124. jz. 393 Suttinger i. m. 980.
