Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

Bevezetés

szabjunk. A tárgyi elhatárolás a nehezebb, mert a két város kezdetleges ügyintézésében alig lehet választóvonalat húzni bírósági és igazgatási funkció között. Amint 1708-ig mindkét városban egy és ugyanazon szerv intézte pl. az adókivetést és a polgárok kisebb-nagyobb súlyú peres ügyeit, úgy nem tettek különbséget a főhatósági leiratok végrehajtása, a büntető bíráskodás, a magánpanaszok elintézése, vagy pl. a pékeknek szabálytalan kenyérsütésért való megbírságolása között sem. Tanulmányunk ki kell hogy rekessze köréből a kihágási eljárások zömét. De a jogszolgáltatás elhatárolása ezen túlmenően is a későbbi fogalmak visszavetítésének veszélyével jár, és óhatatlanul bizonyos önkényességgel történik. Ezen belül elsősorban a büntetőjog és a magánjog közti különbségtétel jelent nehézséget, hiszen — az eljárással együtt — ez a két terület teszi ki a városi jog zömét. A magyar feudális büntetőjogászok a római jogból merített felosztást alkalmazva közbűntetteket és magánbűntetteket különböztettek meg. A közbűntettek ügyében hivatalból járt el a hatóság, a bűnvádi keresetet a köz vádló (tiszti ügyész) nyújtotta be; a magánbűntetteket a sértettnek vagy képviselőjének keresetére induló polgári perben bírálták el. Az eljárás során tortúrának csak közbűntettek esetében volt helye. A közbűntettek jogkövetkezményei halál, testi büntetés, becstelenítő vagy személyes szabadságot korlátozó, végül vagyoni büntetések lehettek; a magánbűntetteknél elsősorban a kártérítési kötelezettséget állapították meg, s ehhez járulhatott egyéb, elsősorban pénzbeli büntetés. A két csoport elkülönítésének elvi alapját a XIX. század elején úgy próbálták meghatározni, hogy a magánbűntettek csak egyes személyek érdekeit sértik, a közbűntettek viszont végső soron az állam, a közösség érdekeit. Ehhez ma hozzá kell tennünk, hogy a magánbűntettek csak közvetve, a közbűntettek azonban közvetlenül érintették az uralkodó osztályok érdekeit, vagy sértették a fennálló valláserkölcsi szabályokat. Az, hogy valamelyik korszakban mit soroltak az egyik és mit a másik kategóriába, időről időre változott.

6 Ebből gyakorlatilag az következik, hogy a büntető- és polgári perek elválasztásánál sem szabad a mai fogalmakkal dolgoznunk, mert ez a történeti valóság eltorzítására vezetne. Még a késői feudalizmusban is a polgári perek csoportjába tartozott a mai büntetőügyek bizonyos része, amelyeket bírságos bántalmaknak nevezhetünk.

7 Buda és Pest jogszolgáltatásának elemzésénél is figyelembe kell vennünk, hogy pl. a testi sértést és a becsületsértést polgári per tárgyának tekintették, még ha a kártérítés mellett gyakorta büntetést is szabtak ki. Ritka volt az olyan megkülönböztetés, amilyent Krempl Tóbiás pék nevében ügyvédje tett, amikor ügyfelét Bösinger polgármester nádpálcával megverte. A kamarai adminisztrációtól a polgármester megbüntetését kérte a cselekményért, és egyben polgári keresetet jelentett be fájdalma és becsületének sérelme miatt.

8 A büntetőjog alábbi tárgyalása tehát csak azt öleli fel, ami már a 6 Király Tibor ; Kihágások a magyar jogban. (Tanulmányok az állam és jog kérdései köréből, Bp. 1953.) 88—91. 7 Meznerics Iván : A megyei büntető igazságszolgáltatás a 16—19. században (Bp. 1933.) 26; Torday Lajos : A megyei polgári peres eljárás a 16—19. században (Bp. 1933.) 12. 8 (1695. április végén:) KA Mem. u. Anbr. 181 K, 264 B.