Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
erkölcsök. Az esküvel adott biztosíték lehetőségét tehát éppen azoktól tagadták meg, akiknek anyagiak hiányában a legnagyobb szükségük lett volna rá. 329 A cautio alkalmazása nálunk is szűk területre szorult össze. Ha a hitelező meggondolta, hogy adósa szenved ugyan az áristomban, de keresni nem tud, s így nem elégítheti ki: inkább elfogadta tőle az esküt arra nézve, hogy hosszabb határidőn belül, részletekben megfizeti neki tartozását. 330 Némileg eltérő tartalmú esküt követelt a felperes akkor, ha valamüyen kérdés (pl. lopott holmik ügye) még nem volt eldöntve, esetleg a per sem zárult le. Ilyenkor a letartóztatott alperes arra tett esküt, hogy a várost teljesítésig, vagy az ügy eldőltéig nem hagyja el, és a felperes kívánságára bármikor bíróság elé áll (de sistendo). 331 Mindegyik eset közös sajátsága volt, hogy csak szükségből, jótállás hiányában fogadták el a biztosítékot. Az ellenfélnek és a hatóságnak is nagyobb biztosítékot nyújtott megbízható személyeknek az adósért való jótállása. Már a büntetőeljárásban találkozunk vele, mégpedig kizárólag a nem főbenjáró ügyekben. Ennek a biztosítéknak (cautio de semper sistendo) az volt a tartalma, hogy a joghatóság körébe tartozó vagy azt elismerő férfiak vállalták az adósnak (alperesnek) előállítását, s így letartóztatása fölöslegessé vált. Bár az osztrák gyakorlatban a jótállás nevében is összeolvadt a kezességgel (Bürgschaft), korántsem jelentette önmagában a fizetési kötelezettséget. Pusztán személyi jellegűnek tartották (mere personalis), mely az adós egyszeri előállításával kimerült. 332 Buda és Pest gyakorlatában ugyancsak gyakran előfordult, hogy a fizetésre kötelezett adós vagy az elmarasztalt alperes érdekében ilyen „kezesek" léptek fel, általában ketten; nemegyszer az adminisztráció rendelte el, vagy a városi tanács tette lehetővé szabadlábra helyezését, ha kezeseket tud állítani. 333 A legteljesebb garanciát azonban az jelentette, ha a kezesek felük bíróság elé állítását és tartozásának megfizetését is vállalták (cautio iudicio sisti et iudicatum solvi). Az iratok szűkszavú kifejezése a jótállásról (guetgesprochen) főleg világos adóssági perekben ezt a kettős vállalást fedi. 334 A kétféle kötelezettség összefüggését egyes ügyekből úgy állítjuk helyre, hogy amennyiben az adós a hitelezőt megszabott időn belül nem elégítette ki, vagy megszökött, a jótállók kezesként vették magukra a tartozás kiegyenlítését. 335 Az áristomot elhárító biztosítékok között egy sajátságos intézményről kell végül megemlékezni. A Praxis Criminalis a vádlottnak jótállás melletti 329 Suttinger i. m. 82, 239. 330 Btjkv. 1697. ápr. 29, EL 160; Ptjkv. 1698. ápr. 15, II. 103; Btjkv. 1698. aug. 27, II. 351. 331 Uo. 1695. ápr. 11, I. 577; uo. 1699. febr. 6, II. 441, HL 11; 1703: 1. V. fej. 296. jz.; Btjkv. 1706. márc. 24, VI. 277—278, VII. 57—58. A távozási tilalmat visszautasító áristomba kerül, 1700: 1. V. fej. 336. jz. 332 Suttinger i. m. 58, 1. még 128—132. jz. 333 Ptjkv. 1694. júl. 6,1. 194; uo. 1695. ápr. 26,1. 273; uo. 1695. júl. 19,1. 297; Btjkv. 1697. aug. 17, EL 183; uo. 1697. nov. 4,11. 197; uo. 1697. nov. 6. LT. 198; uo. 1699. szept. 19, H. 550, Hl. 98; Ptjkv. 1701. aug. 26, H. 559; uo. 1701. nov. 18, EL 592; Int. a. a. nr. 627 <1702. jún. 27); KA Besch. Pr. VETI. vol. litt. L, 1703. aug. 3. 334 Corr. mag. 1694. márc. 13, 1. V. fej. 323. jz.; Acta adm. cam. 1694. júl. 28, 1. IV. fej. 227. jz.; Btjkv. 1694. szept. 24,1. 517—518, II. 23; uo. 1698. okt. 8, II. 367; Corr. mag. 1699. jan. 23, Btjkv. III. 4—5; 1700: fent 322. jz. 335 Btjkv. 1702. márc. 17, III. 499, IV. 438—440; Ptjkv. 1702. szept. 16,111. 103.
