Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
ni letételét. 299 Hogy a bíróság közbenszóló ítéletet hozott volna az eskü tárgyában, azt az iratok nem bizonyítják; ha a felek megegyeztek, egyikük letette az esküt állítására, s a bíróságra csak a határozathozatal maradt. 300 Az itt részletezett önkéntes esküvel szemben a megyei gyakorlat perdöntőnek nevezte azt az esküt, mely a félbizonyítékot (semiplena probatio) egészítette ki. 301 Láttuk, hogy az üzleti könyvek és kivonatok ilyen pótló esküre szorultak, és csak ezzel emelkedtek a teljes bizonyíték rangjára. De ugyanezt tartotta az osztrák gyakorlat a félbizonyítékot jelentő egyetlen kifogástalan tanú vallomásáról is. 302 A Krempl—Rost perben Rost beadványa hangsúlyozta, hogy a pótló esküt a bírói gyakorlat a per eldöntésére használja, s ez a „szükségszerű" eskü feltételezi a félbizonyítékot. Ezért az a fél teheti le, aki a semiplena probatiot szolgáltatta. 303 Mind Buda tanácsánál, mind az adminisztrációnál találkozunk a pótló eskü alkalmazásával. 304 De a legtanulságosabb eset Pest bíróságán fordult elő. Kreuzerné perelte Ries kádár feleségét a letétbe helyezett dobozokból hiányzó 40 forintért. Vita után az alperes készen állt ártatlanságára esküt tenni, de a felperes magának igényelte az eskü jogát. A lepecsételésnél és az átvételnél elkövetett mulasztásai miatt a tanács mégis Riesnét bocsátotta tisztító esküre (iuramentum purgatórium) ; ellenfele azonban ezt többször is elhalasztatta, majd tanúként előállította volt szolgálóját, akinek Riesné maga vallotta be, hogy mindkét dobozt lepecsételve vette át. Márpedig „propria confessio pro optimo teste habenda ..." A tanács kihallgatta és megeskette a lányt, de határozatát fenntartotta; a bíróságon kívüli elismerés (extraiudicialis confessio) ugyanis nem elegendő arra, hogy a felperest pótló esküre bocsássák, csak akkor, ha az alperes a tanú előtt tett kijelentését a bíróságon is megerősíti. 305 A szükségszerű eskü szabályait tehát úgy foglalhatjuk össze, amint azok nem sokkal később az 1729: 30. tc.-ben megjelentek. A félbizonyíték esetén, vagy ha csak a felperesnek van tudomása a vitás kérdésről, a bíró megítéli neki a pótló esküt; ellenkező esetben az alperesnek juttatja a mentő esküt. A i. suppletorium szabályszerű letétele a felperes, a i. purgatóriumé az alperes javára dönti el a pert. Aki a szükségszerű esküt nem teszi le, kedvezőtlen ítéletet kap, az eskü elmulasztása ugyanis az elismeréssel ér fel. 306 A kép teljességéhez tartozik, hogy a papi személyek eskütétel helyett per verba sacerdotis erősítették meg perbeli állításukat. 307 Ugyancsak a fél 299 Acta adm. cam. 1702. dec. 15; Btjkv. 1702. dec. 14, 18, m. 559. 563—564; KA Besch. Pr. Vu. vol. 1702. dec. 18. Kneissl még kérdőpontokat is állított össze. 300 Btjkv. 1695. nov. 14, I. 636,11. 45; Ptjkv. 1698. ápr. 18, n. 104. 301 Torday i. m. 103. 302 Suttinger i. m. 362. 303 L. fent 290. jz. A lényeges részek: az eskü . . . dem alten Herkhomen und gerichtshrauch nach parti quae semiplene probavit, idque conclusive et non praesumptive a Judice deferieret wierdt . . . Juramentum necessarium oder Suppletorium quod de Jure semiplenam praesupponit probam. 304 Btjkv. 1696. jún. 8, JJ. 88; uo. 1696. jún. 18, II. 90; KA Besch. Pr. 1700. dec. 24, 1701. febr. 6, VII. vol. 53v—54, 60. fol. 305 L. V. fej. 305. jz. 306 Torday i. m. 103—104. 307 L. fent 288. jz.
